Hírek
2011. November 30. 15:45, szerda |
Helyi
Forrás: saját
November 30. Szent András napja
Napja az adventnek, illetve az egyházi évnek a kezdete, a téli napforduló időszakába esik. Ezen a napon kezdődik a téli évnegyed.
Napja az adventnek, illetve az egyházi évnek a kezdete, a téli napforduló időszakába esik. Ezen a napon kezdődik a téli évnegyed.
A muzsikálásnak megálljt int – „Szent András zárja a hegedűt” – mondták a régiek. Ilyenkor kezdődnek a disznótorok. Moldvában Szent András napján összekötötték az ollót, mert ezzel a farkas száját tették bénává, hogy András „ne osszon farkast a juhoknak”.
Nem tudni, a legendát szülte-e névünnepe, vagy legendája miatt lett a hónap apostola, mindenesetre senki sem illik a tizenkettőből nála jobban Nyilas havának első dekádjába. Eleink a hónapot is róla nevezték el. András, a halász Péter apostol fivére, maga is halász volt. Elsőként követte Krisztust. Életrajzát az apokrif András cselekedetei (III. sz.) tartalmazza, és az Arany legenda szerzője költi újra. Eszerint térítő útján eljut a sztyepplakó szkíták közé is, ezért hagyományosan őt tekintik a „szkíták térítőjének”. A „szittyák” – bármilyen népcsoportot is fedjen e név – már az ókorban hírhedt nyilazó nép voltak, magukat a „Szarvas népének” nevezték.
A hagyomány szerint kereszthalált halt átlósan ácsolt kereszten, innen az andráskereszt elnevezés. András a keleti ortodox egyház védőszentje, kultusza ezeken a vidékeken nagyon erős.

András napja a legelterjedtebb férjjósló nap, ólomöntéssel, gombócfőzéssel igyekezetek a jövendőbeli személyét kitalálni. (A gombócokba papírra írva egy-egy férfinevet gyúrtak, és amelyik legelőbb jött fel a víz színére, olyan nevű férjet vártak a lányok maguknak.) Ólomöntés is volt a fonóban, az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására következtettek.
Vidéken ezen a napon kezdték el a disznóvágást, a disznótorok farsang végéig tartottak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
