Hírek
2018. Április 29. 16:31, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Nyilvános és végleges lesz az észak-koreai nukleáris kísérleti telep májusi bezárása
Észak-Korea májusban végleg bezárja a phungeri nukleáris gyakorlóterét, a létesítmény felszámolása nyilvánosan, amerikai és dél-koreai szakértők, újságírók jelenlétében zajlik majd
- közölte vasárnap Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő. Jun szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Mun Dzse In dél-koreai elnökkel pénteken tartott panmindzsoni csúcstalálkozóján tett erre ígéretet.
A szóvivő elutasította azokat az ellenzéki bírálatokat, hogy Észak-Korea azért egyezett bele az atomterep felszámolásába, mert az egyébként is működésképtelen. „Egyesek azt mondják, hogy Észak-Korea azért semmisíti meg a létesítményeket, mert siralmas állapotban vannak, de látni fogják, hogy ez nem így van” – mondta.
Jun szó szerint idézte Kim Dzsong Unt, aki a csúcstalálkozón azt mondta: „Dacára a szembenállásomnak az Egyesült Államokkal, az emberek látni fogják, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki képes atomcsapásokat mérni Dél-Koreára, a csendes-óceáni térségre vagy Amerikára!” A szóvivő szerint Kim azt is mondta, hogy amennyiben Phenjannak és Washingtonnak sikerül egymás iránti bizalomra épülő kapcsolatokat teremtenie, Észak-Korea lemondhat az atomfegyverekről, és a gazdasági fejlődésre tud összpontosítani, javítva ezzel saját polgárainak életét.
A dél-koreai elnöki szóvivő arról is beszámolt vasárnap, hogy Észak-Koreában azt tervezik, harminc perccel előre állítják az órákat, hogy ugyanabban az időzónában legyen az ország, mint déli szomszédja. Észak-Korea 2015-ben bevezette a “phenjani időt”, fél órával visszatekerve az órákat.
A phungeri atomlétesítményről korábban számos szakértő feltételezte, hogy alkalmatlan a további használatra, de a 38 North című, Észak-Koreára szakosodott amerikai hírportál műholdas adatok elemzése alapján ezt a minap cáfolta. Elemzése szerint a Mantap-hegyi, északi alagutat – ahol az utolsó öt kísérleti atomrobbantást végrehajtották – a 2017 szeptemberi hatodik kísérleti atomrobbantás után ideiglenesen üzemen kívül helyezték. A nyugati és a déli alagutak azonban, ahol befejezték az előkészítő munkálatokat, alkalmasak kísérleti atomrobbantások végrehajtására. A legutóbbi időkig a telepen aktív – valószínűleg építési – tevékenység volt megfigyelhető, március közepétől azonban ezeket leállították.
Észak-Korea 1993-ban jelentette be, hogy felmondja az atomsorompó-szerződést, és 2003-ban véglegesen kilépett belőle. Az év szeptemberében az ország atomhatalomnak nyilvánította magát. Kim Dzsong Un már egy héttel a Korea-közi csúcstalálkozó előtt, április 20-án bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti terepét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után