Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2012. Július 26. 19:59, csütörtök | Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti

Obama: Az AK 47-es katonák kezébe való

Obama: Az AK 47-es katonák kezébe való

Az AK 47-es gépkarabély katonák, és nem bűnözők kezébe való - jelentette ki az amerikai elnök, aki a csütörtöki lapok beszámolója szerint az aurorai filmszínházi mészárlás után nemzeti párbeszédet kezdeményezett a fegyvertartásról.

Barack Obama ugyanakkor nem indítványozta a fegyvertartásra vonatkozó törvények módosítását, mert, mint mondta, az ilyen reformtörekvések a hasonló tragédiák után rendre elbuktak a politikai ellenállás és lobbizás miatt.
"Úgy hiszem, számos fegyvertulajdonos egyetért azzal, hogy az AK 47-esek katonák, és nem bűnözők kezébe valók. Háborús csataterekre valók, nem pedig a városaink utcáira" - mondta az elnök egy New Orleansban tartott kampányrendezvényen.
Az elnök a 2008-as kampánya során a támadófegyverekre vonatkozó, 2004-ben lejárt szövetségi tilalom újbóli bevezetését ígérte, de azóta nem tett lépéseket és nem is nyilatkozott az ügyben, amely erősen megosztja az amerikai választókat.
Noha az elképzeléseivel kapcsolatban nem ismertetett konkrét részleteket, a fegyvertartás ügyében Obamának ez a megszólalása volt a leghatározottabb állásfoglalása, amióta hivatalba lépett. Az elnöknek több bírálója is szemére vetette, hogy a már meglévő törvények szigorú betartásának sürgetésén felül sem a 2009-es Fort Hood-i lövöldözés, sem a tavalyi tucsoni ámokfutás után nem vallott színt a kérdésben.
Az elnök szerdán kijelentette, hogy támogatja az amerikai alkotmány második kiegészítését, amely rögzíti a vadászat és a fegyvertartás történelmi jogát, de úgy vélekedett, hogy ebben a tekintetben van még tennivaló. Fontosnak nevezte a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzését.
Mitt Romney, aki Obama ellenfele lesz az idei elnökválasztáson, szerdán úgy nyilatkozott, nem látja szükségét annak, hogy a coloradói ámokfutás után újabb törvényekkel szigorítsák meg a fegyvertartást.

Címkék: USA-fegyverek

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:00, hétfő | Külföld

Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott

Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott - közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.

2024. Július 25. 07:31, csütörtök | Külföld

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

2024. Július 24. 08:02, szerda | Külföld

Folytatódik az Etna kitörése, lezárták Catania repülőterét

Lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden.

2024. Július 23. 08:14, kedd | Külföld

Josep Borrell: elfogadhatatlan a magyar vád, amely szerint az EU a háborút pártolja

Teljes mértékben elfogadhat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.