Hírek
2018. November 20. 15:50, kedd |
Helyi
Forrás: Talpas Balázs
Ökumenikus imaóra és koszorúzási ünnepség az ausztriai Bad Deutsch Altenburgban
A megemlékezésen Moldoványi Géza által vezetett mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör és Pausits István mosonmagyaróvári önkormányzati képviselő is elhelyezte a megemlékezés koszorúját.
E nemes rendezvényt, melyen az 1956-forradalom és szabadságharc után nyugatra menekült Ausztriában, - a Bécsben maradt fiatalok által 1964-ben létrehozott közösség, az „Európa Klub” bécsi magyar kultúregyesület szervezett -, számos felvidéki, ausztriai és magyarországi megemlékező jött el, ki busszal, ki személygépkocsival.
A rendezvénynek a Bad Deutsch Altenburg temetőjében álló Mária templom, - mely Szent István által1028-ban alapított templom romjaira épült -, adott helyet, megtöltve a templom tágas hajóját. A megjelenteket Dr. Smuk Andor, az „Európa Klub” elnöke, valamint a település polgármestere, Franz Pennauer köszöntötte.
Az imaórát Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke Budapestről és Karvansky Mónika református lelkész Bécsből valamint Pavel Balint esperes, helyi katolikus pap végezte.
Közreműködött Faragó Laura Magyar Örökség és Kossuth-díjas énekművész, népdalénekes és a bécsi Liszt Ferenc Énekkar, Simon Lévay Márta vezetésével. Beszédet mondott Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész irodalom- és művészetkritikus, szerkesztő és Dr. Nagy Andor, hazánk ausztriai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
A koszorúzásra a templomot övező temetőben lévő több 56-os elhunytra emlékező szimbolikus sírhelynél és kopjafánál került sor. A „Magyarok Sírja” kegyeleti hely 1959-ben került kialakításra, míg a kopjafa 2006-ban került a sírhely mellé.
A Felvidékről, Érsekújvártól Pozsonyig számos településről, Magyarországról, Soprontól Mosonmagyaróvárig, Ausztriából érkezett civil szervezetek képviselői, köztük a Moldoványi Géza által vezetett mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör és Pausits István mosonmagyaróvári önkormányzati képviselő is elhelyezte a megemlékezés koszorúját, majd meggyújtott mécsesekkel áldoztak az idegenbe szakadt és ott elhunyt honfitársainkra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

