Hírek
2014. Április 07. 00:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MNO
Orbán Viktor: Győztünk
„Büszke vagyok arra, hogy folytathatom a munkát, és mindennap azért fogok dolgozni, hogy Magyarország nagyszerű hely legyen” – jelentette ki a választáson győztes Fidesz–KDNP szövetség újraválasztott kormányfője, Orbán Viktor vasárnap éjjel a Bálna mellett.
Meghatottan lépett a Bálnában tartott Fidesz-eredményváró melletti színpadra Orbán Viktor, az összegyűltek ugyanis gyorsan kinőtték az előre szabott kereteket, sok ezren gyűltek össze a Duna bal partján.
Néhány szót először arról mondott, hogy első útja Szabad Györgyhöz vitt a választási eredmények egyértelművé válása után. Azért tett így, mert a személyes tiszteleten túl fontos, hogy az előttük járó nemzedék lehetővé tette a szabad választásokat. Ismert, Szabad György vezette az ellenzéki kerekasztalt Antall Józseffel karöltve.
Orbán szerint minden kétely és bizonytalanság eloszlott: „Győztünk!” – mondta a kormányfő, akit ezután hosszasan tapsoltak a megjelentek.
Orbán: Köszönet!
Átütőnek nevezte a győzelmet, amiért megdolgoztak. Hogy megérdemelték-e, azt majd „a Jóisten eldönti”.
A Fidesz és a KDNP európai rekordot döntött, a legnagyobb támogatást gyűjtötte be – jelentette ki. Orbán Viktor büszke arra, hogy Magyarország a legegységesebb nemzet Európában.
Szerinte a szavazók most megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás és a nemzeti függetlenség politikáját, és azt üzenték, hogy „a gyűlölet nem pálya”. Hangsúlyozta: Magyarországnak az EU-ban van a helye, van erős nemzeti kormánya, és marad is.
Orbán köszönetet mondott a határon túli magyaroknak, s azoknak is, akik imádkoztak és szavaztak is a kormányoldal mellett. Köszönetet mondott a százezer ma is dolgozó önkéntesnek és szavazóköri delegáltnak is, akik lehetővé tették a vasárnapi ünneplést. Feleségének is megköszönte a kiállást, mint mondta,a legtöbbet neki köszönheti.
„Büszke vagyok arra, hogy folytathatom a munkát, és mindennap azért fogok dolgozni, hogy Magyarország nagyszerű hely legyen” – szögezte le Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján.
„Az, hogy most győztünk, azt jelenti, hogy ezután még többet dolgozhatunk. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” – zárta gondolatait a kormányfő, aki a végén is elérzékenyült.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 14. 08:47, szombat | Belföld
OVF: árhullám várható a magyarországi folyókon, megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs
2024. Szeptember 14. 08:45, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a magyar gazdaság a fellendülés, a konjunktúra kapujában áll
2024. Szeptember 14. 08:41, szombat | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség felkészült az árvíz elleni védekezésre
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter a tárcának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
2024. Szeptember 14. 08:40, szombat | Belföld
Orbán Viktor az IMF vezérigazgatójával tárgyalt a világgazdaságról, a blokkosodás elleni fellépésről
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Kristalina Georgievát, a Nemzetközi Valutaalap IMF vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.