Hírek
2013. December 15. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Orbán Viktor: készül a harmadik rezsicsökkentés
Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel. A miniszterelnök hangsúlyozta: a két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépni a harmadikat is, és ennek előkészítésével már foglalkozik a kormánypárt frakcióvezetője.
'Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető már dolgozik is rajta' – fogalmazott a pártelnök-kormányfő a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, a budapesti Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel.
Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy éppen az árvízi védekezésben megmutatkozó példátlan összefogás pillanata volt az, ahonnan 'újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek'. Ez az összefogás és győzelem szerinte 'felbátorította a fáradófélben lévő Magyarországot'. Előtte ugyanis kezdett úgy tűnni, hogy 'túl sok, túl nehéz, (...) hogy nem fogjuk bírni, és nem fog menni. Mintha minden és mindenki összefogott volna ellenünk. (...) Felütötte fejét a kétség: lesz-e egyáltalán ennek a sok küzdelemnek valaha is vége' – idézte fel.
Amikor pedig az Európai Unió egy újabb igazságtalan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt Magyarország ellen – folytatta –, betört az országba az évszázad dunai árhulláma, és a magyarok két heti szakadatlan küzdelem során legyőzték a természeti csapást.
Elvégezve az idei év számvetését a miniszterelnök kifejtette: sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi csődből, megindult a növekedés, százezer forint fölé emelték a minimálbért, sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, 20 százalékkal csökkent a rezsi, és jövőre jön a kiterjesztett családi adókedvezmény, valamint a gyed extra.
Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a válság éveiben a családoknak küzdeniük is kellett, s küzdelmüknek fontos tanulsága, hogy közülük csak azok tudtak talpon maradni, amelyek a bajra összefogással válaszoltak.
Ugyanez a helyzet az országok esetében is: azok tudtak talpon maradni, ahol a baj nem az ellentéteket erősítette fel, hanem az összefogást – tette hozzá, majd Magyarországra kitérve azt mondta: kormányának kötelessége volt használni a kétharmados parlamenti felhatalmazást, és felvette a harcot a szocialistáktól örökölt hatalmas adóssággal, a munkanélküliséggel és a hiánnyal, valamint a bankokkal, az európai baloldallal és a brüsszeli bürokratákkal is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.