Hírek
2014. Március 27. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Őssejt segítségével kezelnék a bipoláris zavart
![Őssejt segítségével kezelnék a bipoláris zavart](/external/image_cache/5/b/e/5befde8c7b9925a743184b554cb2ad5e.jpg)
A bipoláris zavar kapcsán sok megválaszolatlan kérdés van, többek között, hogy mi is okozza a betegséget valójában és miért olyan nehéz rá megfelelő kezelést találni.
Most azonban a kutatók nagy lépést tettek előre annak érdekében, hogy megfejtsék a betegség komplex titkait - adta hírül a Fox News.
A Michigan Orvostudományi Egyetem szakemberei bipoláris zavarral küzdőktől vett hámsejteket alakítottak át olyan neuronokká, amelyek utánozni tudták az agyukban található idegsejtek működését. Ezt követően azt összehasonlították egészséges emberektől vett idegi őssejtek mechanizmusával, illetve megnézték, hogy a bipoláris zavarral küzdők agyában lévő neuronok hogyan reagálnak a gyógyszeres kezelésre.
Dr. Melvin McInnis, a tanulmány szerzője elmondta, hogyha meg tudnák érteni ezeknek az idegsejteknek a működésével kapcsolatos alapvető biológiai problémákat, jobban belelátnának a betegség hátterébe és ezzel egyénre szabott kezeléseket tudnának kidolgozni.
A bipoláris zavar vagy más néven mániás depresszió során a páciens olyan szélsőséges hangulatváltozásokon megy át, ami a túlzott energiától a mély depresszióig számos állapotot felölel. Kezelése a legtöbb esetben lítiummal történik.
Az őssejt gének expressziója során rendkívül speciális különbségeket véltek felfedezni a betegséggel küzdők agysejtjeiben. A bipoláris zavarral küzdőknél magasabb a membrán receptorok termelődése összehasonlítva egészséges társaikkal. Ez azt sugallja, hogy az agy korai fejlődése során jelentkező genetikai különbségekben kell keresni a betegség kialakulásának eredetét.
Mindemellett a mániás depresszióval küzdők és egészségesek idegsejtjei másképpen reagáltak a lítiumra. Bár a vizsgált őssejtek nem normalizálódtak teljesen, de a betegséggel küzdőknél nyugtató hatással volt a gyógyszer a sejtekre.
A tanulmány szerint őssejtek vizsgálatának segítségével a pszichiáterek egyénre szabott kezelési módszereket dolgozhatnának ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 07:18, szombat | Életmód
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton
2024. Július 20. 07:13, szombat | Életmód
Megnyílt a 33. Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.