Hírek
2015. Július 30. 13:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvár Önkormányzat
Pályázati felhívás
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata az önkormányzati pályázati alapok létrehozásakor arról döntött, hogy ...
... a Közművelődési, Sport és Egészségvédelmi Alapra benyújtott pályázatok beadásával egyidejűleg a pályázóknak pályázati díjat (megpályázott összeg 1 %-a) kell fizetni. A befizetett pályázati díjak összege együttes tartalékot képez, melyet a Társadalmi Kapcsolatok Bizottság „Pályázati díj 1%” címen ismét pályázatra ír ki.
A pályázók a közművelődési, sport és egészségvédelmi alap pályázati időszakában nem ismert programjaik megvalósításához kérhetnek támogatást. Nem lehet pályázni olyan programra, amit a képviselő-testület, vagy az önkormányzat illetékes bizottsága az adott pályázati évben már támogatott.
A pályázatokat két példányban kell benyújtani 2015. szeptember 30-ig a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályára az erre a célra rendszeresített, az önkormányzat által kiadott nyomtatványon, amely a városi honlapról letölthető, illetve a Polgármesteri Hivatal földszinti információs pultjánál beszerezhető. Minden pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
A beérkezett pályázatokról a Társadalmi Kapcsolatok Bizottság dönt, majd a döntést követően az önkormányzat támogatási szerződést köt az eredményes pályázókkal. A pályázati összeg felhasználásáról a pályázóknak elszámolást, továbbá szakmai beszámolót kell készíteniük.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályán Márkus Erika nyújt a 96/577-818-as telefonszámon.
Mosonmagyaróvár, 2015. július 29.
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

