Városlista
2026. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2014. Január 30. 12:32, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Pénzért ígért kedvező tanúvallomást egy férfi

Pénzért ígért kedvező tanúvallomást egy férfi

Egy munkaügyi perben hatszázezer forint fejében az alperesnek kedvező vallomást ígért egy felgyői férfi; csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.

Egy csanyteleki vállalkozót keresett meg a 39 éves felgyői S. Zsolt január elején azzal, hogy az ellene folyamatban lévő munkaügyi perben ő és barátja idézést kapott. Azt mondta, hatszázezer forintért hajlandó számára kedvező tanúvallomást tenni, pénz nélkül azonban úgy vall, hogy az a felperest segítse.
Az eset bejelentése után a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, hogy a két férfi valójában áltanú, a bíróság ugyanis egyiküket sem idézte be a perben.
S. Zsoltot a rendőrök január 28-án Csanyteleken fogták el, miután átvette a pénzt. A gyanúsított a kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A pénzre azért volt szüksége, mert nincs munkája - közölte. Elmondta, hogy a barátja semmit sem tudott az ügyről.
A rendőrség csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az áltanú ellen, és kezdeményezi gyorsított eljárásban a bíróság elé állítását.

Címkék: Bűnügy-csalás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek

BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt

A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.

2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek

Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton

2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek

Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben

A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.