Hírek
2010. Július 15. 13:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Perre készülnek a hajóbalesetben elhunyt Dóra és Szabolcs szülei
Büntetőeljárást is indíthatnak a philadelphiai hajóbalesetben meghalt két Győr megyei fiatal szülei. A családokat egy New York-i ügyvéd házaspár képviseli. Jogi lépésekre készül a philadelphiai hajóbalesetben meghalt két magyar diák
A philly.com tudósítója szerint a Rónai házaspár épp Budapesten nyaralt, amikor egy nappal a hazatérésük előtt felhívta őket a Delaware folyón történt balesetben meghalt 16 éves lány apja, akinek Rónaiék korábbi ügyfelei ajánlották az ügyvéd házaspárt. A lány családja értesítette a másik áldozat, a 20 éves fiatalember családját is. Az ügyvéd a hírportálnak azt mondta: a polgári per mellett büntetőeljárásra is lehetőség van, a lány apja pedig börtönben szeretné látni a felelősöket.
A baleset július 7-én, helyi idő szerint szerda kora délután történt, amikor egy kétéltű városnéző busz motorja leállt, majd a Delaware folyón veszteglő járműnek nekiment egy több mint 80 méteres uszály. A felborult és elsüllyedt vízibuszon 37-en voltak, közülük 35 embert kimentettek, ketten viszont eltűntek. A két magyar diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember holttestét több mint egynapi keresés után találták meg a folyóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is

