Hírek
2011. Október 16. 08:41, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Polgármestert és képviselőket választ ma Hédervár
Polgármestert és képviselőket választ vasárnap Hédervár; az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a Győr-Moson-Sopron megyei község képviselő-testülete augusztusban feloszlatta magát.
Hujber Ferenc, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel azt közölte: a szigetközi településen két jelölt - az eddigi településvezető és helyettese - indul a polgármesteri tisztségért, a hat képviselői helyre pedig 14-en pályáznak.
A hédervári képviselő-testület augusztus 3-án, rendkívüli ülésen oszlatta fel magát. Az egyik tag indítványára megszavazott döntéshez a független polgármester és a testület közötti elmérgesedett viszony vezetett.
A településvezető és a képviselők közötti ellentétek nehezítették az önkormányzati munkát. A képviselők egyebek mellett azt nehezményezték, hogy az üléseket nem készítették elő elég alaposan, illetve kifogásolták az iskolafenntartó társulás megszűnését és a sikertelen pályázatokat. A feloszlatásra irányuló indítványt öt igen és két nem szavazattal fogadta el a testület.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi
Éjfélkor jár le a határidő!
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Augusztus 15. 09:49, csütörtök | Belföld
Az idén is nagyot szól majd a tűzijáték Magyarország születésnapján (videó)
Monumentális látványban lehet részük mindazoknak, akik a budapesti tűzijátékkal koronázzák meg a Szent István-napot.
2024. Augusztus 14. 07:43, szerda | Bulvár
Folyóba zuhant és életét vesztette fényképezés közben egy 13 éves magyar fiú Norvégiában
A Bondhuselva folyóba esett és meghalt egy 13 éves magyar fiú a délnyugat-norvégiai Sunndal város mellett hétfőn, miközben fotót szeretett volna készíteni a tájról