Hírek
2015. Június 17. 07:24, szerda |
Külföld
Forrás: Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Putyin: Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani a fegyvereit, ahonnan fenyegetés éri
Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani a fegyvereit, ahonnan fenyegetés éri .
- jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután finn kollégájával, Sauli Niinistövel tárgyalt Moszkva környéki rezidenciáján.
A Kreml honlapján olvasható közlés szerint az orosz államfő egy finn újságíró kérdésére válaszolva azt mondta, hogy "ha valakik Oroszország területét fenyegetik, akkor nekünk a fegyveres erőket, a korszerű csapásmérő eszközöket azokra a területekre kell majd irányítanunk, ahonnan a fenyegetés kiindul." "Hogyan is lehetne másképp, hiszen a NATO közeledik a határainkhoz és nem mi mozgunk valamerre?" - tette fel a kérdést Putyin.
Az orosz elnök mindazonáltal közölte, hogy Moszkvát a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezett kiterjesztése jobban aggasztja, mint az Európába telepítendő fegyverekről szóló nyugati nyilatkozatok. "Ezek inkább Oroszországnak szánt és az Európai Unióval kapcsolatos politikai kijelentések" - vélte. Hozzátette, hogy azokat elemezni fogják, de egyelőre nem lát okot "különösebb aggodalomra".
Putyin kijelentette, hogy országa nem fenyegeti Finnországot, amelynek biztonságát szerinte a legjobban az garantálja, ha megőrzi semlegességét.
Az orosz államfő a nap folyamán a Hadsereg-2015 elnevezésű, a Moszkva közeli Kubinkában rendezett haditechnikai fórumon és kiállításon bejelentette: Oroszország az év végéig több mint 40 újabb interkontinentális ballisztikus rakétát állít hadrendbe.
Vlagyimir Putyin a finn elnökkel közös tájékoztatóján reagált Petro Porosenko ukrán államfő hétfői kijelentésére, miszerint Oroszország valójában Viktor Janukovicsot fizette le, amikor 3 milliárd euró értékben ukrán állampapírokat vásárolt, hogy a megbuktatott elnök ne írja alá az európai uniós társulási megállapodást. Putyin szerint Kijevnek ilyen értelemben ugyancsak megvesztegetésnek kell tekintenie a Nyugattól kapott pénzügyi segítséget. Közölte, hogy Ukrajna nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel Oroszország nem kéri a kölcsönnek szánt milliárdok idő előtti visszatérítését, de remélik, hogy azt visszakapják.
Az orosz elnök emellett bírálta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, amelyek szerinte nem gyakorolnak kellő nyomást Kijevre, hogy az végrehajtsa a délkelet-ukrajnai konfliktus békés megoldását célzó minszki megállapodásokat. Mint mondta, Moszkva "a lehetőségek szerinti befolyást gyakorolja" az el nem ismert donyecki és luhanszki népköztársaságokra".
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.