Hírek
2020. Február 12. 13:06, szerda |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Rasszizmus gyanújába keveredett a demokraták elnökjelöltségére pályázó Bloomberg
Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.
A nyilvánosságra került felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében "egy rakás zsarut" kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek - a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak - élnek. A milliárdos szerint ugyanis "ott tanyázik a bűn".
A beszédet Bloomberg még 2015-ben tartotta az Aspen Intézet egyik konferenciáján, ahol az elemzők által is ellentmondásosnak ítélt "állítsd meg és motozd meg" néven elhíresült, a bűnözés visszaszorítása érdekében bevezetett politikáját vette védelmébe. E politika elsősorban az afroamerikaiakat sújtotta.
Amikor tavaly elindította választási kampányát, Bloomberg bocsánatot kért érte. A beszédről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után, kedden ismételten bocsánatot kért. Azt hangoztatta, hogy a konferencián elmondott szavai "nem tükrözik a bűnügyi igazságszolgáltatás reformja és a faji egyenlőség melletti elkötelezettségét".
Ennek ellenére az amerikai sajtóban és közvéleményben nagy vihart kavartak a szavai. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Bloomberg tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott politika kisebbségeket érintő következményeivel. Hiszen a konferencián elmondott vitatott beszédében is úgy fogalmazott: "a gyilkosok és a gyilkosságok áldozatai is fiatal kisebbségi férfiak", akikről "elég egyszer leírást adni, több példányban le lehet másolni, majd kiküldeni a zsaruknak".
Az Aspen Times című lap tanúsága szerint a beszédről készült videó nyilvánosságra hozatalát Bloomberg annak idején megtiltotta, de a lap egyik riportere letöltötte magának, és most nyilvánosságra hozta.
Keddi közleményében Bloomberg azt állította: a kifogásolt gyakorlatot "megörökölte" New York város korábbi vezetőitől. Majd hozzátette: amikor lejárt polgármesteri megbízatása, a városban jóval kevésbé éltek ezzel az "állítsd meg és motozd meg" politikával.
Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren azt írta: "Bloomberg egy rasszista", és csatolta a vitatott beszéd videóját is. "Ha New Yorkban élsz, vagy ismered a történetét, akkor tudod, hogy Bloomberg rasszista. Rémes ember. Nemsokára a világ is megtudja majd, hogy milyen mély ennek az embernek a bigottsága" - írta. Az elnök később törölte a bejegyzést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.