Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Május 10. 07:00, kedd | Helyi

Régió-találkozón érzékenyített a Mosonmagyaróvári Lions Club

Régió-találkozón érzékenyített a Mosonmagyaróvári Lions Club

2016. május 7-én szervezték meg Veszprémben a Lions Clubok Zónatalálkozóját, ahol a mosonmagyaróvári szervezet is bemutatta terveit és érzékenyítési programját.

Reggel indultunk Mosonmagyaróvárról. A buszon egymás mellett ültek a látássérült aktív tagok, a Lions Club vezetői, a Gyermekek Átmeneti Otthonának kis lakói, valamint a segítők. Számukra a helyi jótékonysági szervezet biztosította az egész napos programot - anyagilag is.


Miről is szólt ez a nap?
Kevés alkalom adódik az év során, hogy a jótékonysági szervezetek tagjai és vezetői kötetlenül beszélgethessenek egymással, ismerkedjenek egymás programjaival. Ez a hétvégi rendezvény viszont éppen ezt a célt szerette volna megteremteni. 8 Lions Klub képviseltette magát a régióból, így közel 200 ember gyűlhetett össze a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark melletti kis vendéglőben. Vendéglátó a helyi szervezet volt, akik a délelőtti találkozó után az állatkerti belépést is kedvezményesen biztosította.


Résztvevő clubok és vezetőik:

  • LC Sopron - Németh Emil elnök
  • LC Győr Első - Babarczi Zsuzsanna elnök
  • LC Győr Patrónus - Nagy Tamás elnök
  • LC Győr Arrabona - Mernnyeiné Várszegi Judit titkár
  • LC Mosonmagyaróvár - Cser Katalin elnök
  • LC Savaria - Süle János titkár
  • LC Körmend - Soós István - Hevér András titkár
  • LC Veszprém - Leitold László elnök

Szervező: Boronkay Gusztáv zónaelnök.

Bemutatkozásaikat követően megtudhattuk például, hogy melyik szervezet hogyan toborozza új tagjait, támogatóit. Milyen rendezvényeket szervez, kiket és milyen mértékben tudnak segíteni a mindennapokban.

Az eszmecsere egy közös ebéd után, gyermekek és felnőttek érzékenyítésével folytatódott tovább, melyet a mosonmagyaróvári Lions Club soros elnöke, Cser Katalin vállalt magára. Katalin különféle eszközöket, játékokat vonultatott fel, melyek a látássérült emberek mindennapjait igyekezett bemutatni.

A következő nagy rendezvény Mosonmagyaróváron folytatódik:


a XX. Béke Világnapot szervezik városunkban.

Időpont: 2016. június 3-5.

A rendezvény célja: az Ostuni Host /I/, Gradisca d'Isonzo - Cormons /I/, Friesach Burgenstadt /A/, Rijeka /HR/, Ljubjana /SLO/ és Magyarország képviseletében a Lions Club Mosonmagyaróvár emlékezik meg az I. világháborúról.

Szervező: Mosonmagyaróvári Lions Club
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

- Nemes Claudia -

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés