Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2011. Június 09. 11:32, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugathír

Régiók találkozása: kapcsolat Győr, Mosonmagyaróvár és a Felvidék között

Régiók találkozása: kapcsolat Győr, Mosonmagyaróvár és a Felvidék között

Az Arrabona Európai Területi Együttműködési Csoportosulás egy éves előkészítő munka után alakult meg. Az alapító tagok: Győr, Mosonmagyaróvár, Dunaszerdahely és Somorja.

Az alapítók 2011. június 8-án tanácskoztak a győri Városházán (képen), ahol megválasztották az elnökséget, és döntöttek a szervezet idei költségvetéséről. Borkai Zsolt polgármester elmondta, a felek abban állapodtak meg, hogy az elnöki tisztséget a mindenkori győri polgármester tölti be, míg a többi alapító polgármesterei az alelnöki funkciókat látják el. A szervezet igazgatójának Sárkány Pétert, a Győri Többcélú Kistérségi társulás munkaszervezet vezetőjét választották.

Az EGTC-k létrehozását az EU Régiók Bizottsága kifejezetten szorgalmazza, hiszen a határon átnyúló partnerségek révén a köz érdekeit szolgáló projektek valósulhatnak meg. Az Arrabona EGTC tehát önálló jogi személyiség, saját szervezeti struktúrával, költségvetéssel.

2010. márciusában több mint ötven település vett részt azon a fórumon, amely elindította az EGTC megalapítását. A négy alapító tag létrehozta a csoportosulást, és várják a környező települések csatlakozását. A szervezet elsősorban a lakosságarányos tagdíjból, támogatásokból, pályázati forrásokból gazdálkodik.

Az EGTC megfelelő forma a határ menti települések érdekeinek közös képviseletére, és hozzájárulhat egy közös régió-marketing kialakításához.

Az Arrabona EGTC alapvető célja, hogy a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése céljából előmozdítsa a határokon átnyúló együttműködést, továbbá közreműködjön a Duna-völgy, mint ökológiai rendszer egyensúlyának megőrzésében és fenntartásában.

A közös munka során kiemelt figyelmet kaphat a helyi vállalkozások kapcsolatainak szélesítése, közös turisztikai stratégia kialakítása, közös környezetvédelmi beruházások, oktatási intézmények közötti kapcsolatok erősítése.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód

A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg

Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.

2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód

Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion

Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.