Hírek
2013. December 12. 19:06, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Rövidpályás úszó Eb - Hosszú negyedik, Szilágyi ötödik 200 pillangón
![Rövidpályás úszó Eb - Hosszú negyedik, Szilágyi ötödik 200 pillangón](/external/image_cache/6/9/0/69074ca9862f0f4c150c4c04c48bae90.jpg)
Hosszú Katinka a negyedik, Szilágyi Liliána pedig az ötödik helyen végzett 200 méter pillangón a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
A 24 éves Hosszú kevesebb mint negyedórát pihenhetett az után, hogy fölényesen nyert 200 vegyesen. A pihenés rövidsége meg is látszott a teljesítményén, ugyanis címvédőként nem tudott beleszólni az érmekért folyó versengésbe.
Szilágyi és Hosszú egymással versenyzett a negyedik helyért, és utóbbi csapott hamarabb a célba.
"Jól ment az úszás, azt hiszem, 200 vegyesen sikerült a legjobbamat nyújtanom - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszút. - Ez az idő jobb, mint a régi világcsúcs, amit augusztusban döntöttem meg, azaz mondhatjuk, ennél az időnél még senki sem úszott jobbat - már rajtam kívül."
"Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel - tette hozzá -, picit sajnálom a 200 pillét, az összes fordulót elrontottam, de akkor sem lett volna sokkal jobb. Meg aztán úgyis a 200 vegyesen volt a hangsúly - ha tizenhárom percnél több pihenő van a két szám között, talán másként alakul az egész, de nem fáj a szívem a pillangó miatt. Úgy érzem, kezdek bemelegedni."
A számot a spanyol Mireia Belmonte García nyerte a német Franziska Hentke és a brit Jemma Lowe előtt.
Eredmények:
nők:
200 m pillangó, Európa-bajnok:
------------------------------
Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:01.52
2. Franziska Hentke (Németország) 2:03.47
3. Jemma Lowe (Nagy-Britannia) 2:04.51
4. HOSSZÚ KATINKA 2:05.39
5. SZILÁGYI LILIÁNA 2:05.44
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.