Hírek
2011. November 24. 14:36, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
„Sohasem fogunk igazodni Budapest neofasiszta viselkedéséhez”
Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke azt javasolja országa kormányának, hogy azonnal rendelje vissza Peter Weisst, Szlovákia budapesti nagykövetét.
Közben Bugár Béla, a Híd magyar–szlovák párt elnöke levelet írt a szlovák alkotmánybíróságnak, melyben sürgeti a testületet, hogy vizsgálja meg a vitatott szlovák állampolgársági törvényt.
A szlovák kormánynak és a külügyminiszternek határozottan tiltakoznia kellene az ellen, ahogy a magyar Külügyminisztérium eljárt Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozó esetében, aki a magyar állampolgárság felvétele után elveszítette a szlovákot – véli Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.
„Felszólítom politikai vezetésünket, hogy konzultációkra hívja vissza Peter Weiss (budapesti szlovák) nagykövetet, és közösen adják a magyar politikusok tudtára, mivelhogy Budapesten nyilván nem ismerik a tényeket, hogy a Szlovák Köztársaság szuverén ország, minden törvénysértő állampolgára ellen mindig a hatályos jogrend szerint jár el, és sohasem fogunk igazodni Budapest neofasiszta viselkedéséhez, sem annak alárendelni magunkat" – nyilatkozta a magyarellenességéről elhíresült politikus a TASR hírügynökségnek csütörtökön.
„A Szlovák Nemzeti Párt határozottan tiltakozik a magyar külügyminisztériumnak Peter Weiss nagykövettel szembeni arrogáns eljárása ellen” – húzta alá Slota. Hozzátette: Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter „csak nagyon gyengén és langyosan reagált, hogy fenntartsa jó kapcsolatait budapesti barátaival”.
„Ez érzékeny téma”
Bugár Béla, a Híd magyar–szlovák párt elnöke levélben fordult a szlovák alkotmánybírósághoz, amelyben sürgeti, hogy a testület mihamarabb vizsgálja meg, összhangban van-e az alkotmánnyal a tavaly módosított és sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény – tájékoztatta Czuczor Nóra, a Híd szóvivője az MTI pozsonyi tudósítóját csütörtökön.
„Ez egy érzékeny téma, ráadásul a törvény életbe lépése óta folyamatosan vesztik el szlovák állampolgárságukat azok, akik valamilyen más ország állampolgárságáért folyamodtak. Meggyőződésem, hogy ez a választási kampány során felesleges feszültségkeltéshez vezethet. Ennek elkerülése érdekében a lehető leghamarabb le kellene zárni az ügyet. Ezért sürgetem a mielőbbi alkotmánybírósági döntést” – jelentette ki Bugár.
A Híd szeptemberben nyújtotta be az alkotmánybírósághoz az állampolgársági törvény alkotmányellenességét feltételező beadványt, amelyet 44 koalíciós képviselő támogatott. A beadvány aláírói azt is kérték, hogy tekintettel a probléma súlyára, az alkotmánybíróság soron kívül foglalkozzon a témával. A legfelsőbb bírói testület azonban eddig nem reagált a beadványra.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke már vasárnap az MTI-nek nyilatkozva sürgette az alkotmánybírósági döntést. „Fontosnak tartjuk, hogy az alkotmánybíróság minél hamarabb hozza meg a döntését. Hiszen ennek a testületnek a pozitív döntése, az alkotmánynak megfelelő döntése, miszerint az állampolgárság senkitől nem elvehető az állampolgár saját akaratán kívül, az segítene abban, hogy a hatalom arroganciája ne nyerjen egyre nagyobb teret a szlovák politikai térfélen” – jelentette ki Berényi.
Az MNO is beszámolt arról, hogy Boldoghy Olivér felvidéki színész-vállalkozót a szlovák belügyminisztérium megfosztotta szlovák állampolgárságától azzal az indokkal, hogy nyáron felvette a magyar állampolgárságot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után