Hírek
2017. November 09. 07:38, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Sokan kérik a mobilok függetlenítését
Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató ügyfelei közül sokakat lázba hozott a készülékek ingyenes kikódolásának lehetősége.
A társaságok október 24-től a határozott idejű szerződések lejárta után kötelesek ingyen kikódolni a csomagban adott mobilkészülékeket - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
A Telenor Magyarországnál a korábbi egész havi kikódolási kérelem tízszerese érkezett be csak az első héten, ám a társaságnál figyelmeztetnek: korábban kevés ügyfél kérte a kikódolást, és most is arra számítanak, hogy a függetlenítés iránti kezdeti érdeklődés fokozatosan lecseng.
A Vodafone Magyarország szerint tendenciákról korai lenne beszélni, ám azt elmondták, hogy az első héten körülbelül hatszorosára nőtt a hálózati zár függetlenítését igénylők száma. Ráadásul ezek között számos 3-5 éves, az előfizető által már nem használt készülékre érkezett feloldási igény, és mivel ezeknek a készülékeknek a számbavétele torzítaná a statisztikát, a Vodafone-nál úgy gondolják, pár hónapra szükség van ahhoz, hogy látható legyen a valódi igény a függetlenítésre.
A Magyar Telekom ügyfeleinek körében is van érdeklődés a kikódolásra, de mértéke elenyésző a forgalomban lévő készülékek volumenéhez képest - közölte a társaság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.

