Hírek
2016. December 05. 06:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Súlyos testi sértés miatt kell felelnie a bolgár férfinak
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a mosonmagyaróvári rendőrök egy bolgár férfival szemben folytattak nyomozást, aki egy karóval megütötte ismerősét, majd lakóhelyét is felgyújtotta.
A nyomozás adatai szerint a rendőrségre 2016. szeptember 28-án reggel 5 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy idős férfit megvertek. A helyszínen a 62 éves sértett elmondta a rendőröknek, hogy néhány nappal korábban megismerkedett egy külföldi férfivel, akivel a bűncselekmény napján összeszólalkozott. A másik fél a veszekedést követően elhagyta ugyan a házat, de később visszatért és az idős férfit az ablakon keresztül egy fa karóval megütötte. A sértett megijedt, kiszaladt a házból és egy közelben lévő üzem telephelyén dolgozóktól kért segítséget. Eközben az elkövető meggyújtotta a 62 éves férfi lakóhelyének ablakkeretét.
A kiérkező rendőrök rövid időn belül a közelben elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható C. E. E. 37 éves bolgár állampolgárt. A férfit súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az ügyben. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
