Hírek
2024. Március 23. 09:43, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az idei év a légierőről szól
Az idei év a légierőről szól a Magyar Honvédségnél - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken, a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi konferencián.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Biztonság- és védelempolitikák: Európa egy átalakulás középpontjában? című konferencián elmondta, hogy eddig 14 Gripen multifunkciós vadászgéppel rendelkezett hazánk. A bővítés után azonban Magyarország lesz a svéd repülők "egyik nemzetközi mestere", mert az eszközök használatán túl kiképzési és karbantartási képességekkel is rendelkezni fog - hangsúlyozta.
A miniszter jelezte, hogy idén várhatóan két nagy szállító repülőgép érkezik Brazíliából, valamint kiképző- és felderítőgépek Csehországból.
Továbbá kamikaze-, cirkáló- és felderítőképességekkel rendelkező drónok vásárlása is napirenden van.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar haderőfejlesztéssel kapcsolatban közölte: nem csak vásárlásban gondolkodnak. Nagy hangsúlyt helyeznek a védelmi ipar fejlesztésére is, hogy a Magyar Honvédség igényei mellett az exportpiacokra is be tudjanak lépni. Példaként említette a Lynx gyalogsági harcjárművek gyártását Zalaegerszegen és a várpalotai lőszergyár építését.
A tárcavezető leszögezte, hogy teljes szemlélet- és kultúraváltás zajlik a magyar hadseregnél. Minden döntés azt támogatja, hogy az "egyenruhás munkavállalók szakszervezete" helyett egy hadra fogható, bármikor harcolni képes haderő jöjjön létre - hangsúlyozta.
Ennek gerincét a támaszpontszerűen elhelyezkedő, profi alakulatok adják, amelyek modern, high-tech eszközöket kezelnek. Ezzel párhuzamosan épül a lokális, helyismerettel rendelkező emberekből álló területvédelmi tartalékos rendszer, amely könnyű fegyverzetű és lefedi az egész országot - fűzte hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt Magyarország szerepéről is a szövetségesi rendszerekben. Hangsúlyozta: a NATO-nak 25 éve, az Európai Uniónak 20 éve tagja hazánk, utóbbinak a soros elnökségét is betölti az év második felében.
Utóbbi kapcsán két fontos fókuszt említett: az unió önálló védelmi képességeinek erősítését, illetve a védelemipari képességek növelését. Rámutatott: Ukrajna segítése közben a stratégiai lőszertartalékok kimerültek, gyártási kapacitás nem áll rendelkezésre, miközben a karbantartás és az alkatrész-utánpótlás terén is hasonló a helyzet.
A miniszter szólt a megszokott világrend változásairól, amelynek során az annak gerincét adó nemzetközi szervezetek lazulása, akár gyors felbomlása várható. Ezzel párhuzamosan blokkosodás kezdődhet, amelyben Magyarország nem érdekelt, ezért arra törekszik, hogy "méretét meghazudtoló módon, speciális földrajzi elhelyezkedése és teljesítménye alapján nélkülözhetetlen" legyen.
A kétnapos konferenciát a Károlyi József Alapítvány szervezte a francia, a svájci és a holland nagykövetség, az Olasz Kulturális Intézet, az Osztrák Kultúrfórum, a Magyar-Német Intézet, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Budapest, valamint a Hanns Seidel Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.

