Hírek
2024. December 09. 07:41, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Számos intézkedést tervez Donald Trump az ukrajnai háborút, a migrációt, az adó- és vámpolitikát illetően

Az ukrajnai háború lezárása érdekében aktív lépésekre készül Donald Trump, ugyanakkor az Ukrajnának adott katonai segítség mértéke csökkenhet
- a január 20-án hivatalba lépő elnök erről az NBC televíziónak adott, vasárnap sugárzott átfogó interjúban beszélt.
Donald Trump úgy fogalmazott, hogy "aktívan próbálja befejezni a háborút, ha képes lesz rá", és hozzátette: Ukrajnának "valószínűleg" azzal kell számolnia, hogy hivatalba lépése után nem kap majd annyi katonai segélyt az Egyesült Államoktól, mint jelenleg.
A megválasztott elnök azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bevándorlók kitoloncolását a bűnözőkkel kezdik, de azt követően másokra is kiterjed a lépéssorozat. Ahogy fogalmazott "nagyon kemény dolog ezt megtenni, de kellenek szabályok és törvények, ezek az emberek pedig illegálisan érkeztek".
Hozzátette ugyanakkor, hogy elnökként igyekszik majd legalizálni azok státuszát, akiket "Dreamers"-ként emlegetnek, ennek érdekében a demokratákkal is együttműködést ígért. A törvénytelenül az országban tartózkodók azon csoportjáról van szó, akik még gyerekként érkeztek illegális úton, de most már stabil egzisztenciális háttérrel rendelkeznek.
Elmondta, hogy a kitoloncolási intézkedésekkel nem áll szándékában olyan családokat szétszakítani, amelyek egyes tagjai jogtalanul, mások törvényes státusszal tartózkodnak az országban, de megjegyezte, hogy itt a megoldás az lehet, hogy a teljes családoknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.
Donald Trump akár alkotmánymódosítást is kezdeményez majd annak érdekében, hogy megszüntessék a születési alapon járó állampolgárságot, vagyis azt a gyakorlatot, hogy az a csecsemő, aki az Egyesült Államok területén látja meg a napvilágot automatikusan amerikai állampolgár lesz függetlenül a szülők tartózkodásának jogszerűségétől.
A leendő elnök a több mint egy órás interjúban azt is kifejtette, hogy hivatalba lépése napján amnesztiában szeretné részesíteni azokat, akiket a 2021. január 6-i zavargásokkal kapcsolatban elítélték, és akiknek - szavai szerint - nagyon rideg bánásmódban van részük a börtönben.
Megismételte korábbi ígéretét, hogy az első elnöki időszaka alatt hozott adócsökkentések kiszélesítésére törekszik majd, és hangsúlyozta, hogy szándékában áll a vámok bevezetése az Egyesült Államok kereskedelmi partnereivel szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a társadalom- és egészségbiztosítási rendszerben nem lesznek megszorítások, erre a területre nem terjed majd a kormányzati hatékonysági minisztérium feladatköre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 15. 08:24, szombat | Külföld
Zelenszkij: amíg Ukrajna nem NATO-tag, másfél milliós hadseregre van szüksége
Ukrajnának, amíg nem csatlakozik a NATO-hoz, 1,5 milliós hadseregre van szüksége ahhoz, hogy ellenálljon Oroszországnak
2025. Február 15. 08:20, szombat | Külföld
Ferenc pápát kivizsgálják a római Gemelli kórházban
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére - közölte a szentszéki sajtóközpont.
2025. Február 14. 07:30, péntek | Külföld
Donald Trump szerint Szaúd-Arábiában lehet az első találkozója Vlagyimir Putyinnal
Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó az új amerikai adminisztráció idején - ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szerdán újságírókkal a Fehér Házban.
2025. Február 13. 07:11, csütörtök | Külföld
Amerikai védelmi miniszter: Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés
Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés, és ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút és még több szenvedést okoz