Hírek
2018. Július 14. 18:58, szombat |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Szándékosan gyújtogatott egy zaklató Kékcsén
![Szándékosan gyújtogatott egy zaklató Kékcsén](/external/image_cache/9/e/2/9e279dc0da56f2f99a961aadb1a6ab44.jpg)
A rendőrség elfogta a férfit, aki fenyegetőzött, majd felgyújtott három épületet is Kékcsén.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai zaklatás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt július 11-én elfogták B. K. 43 éves kékcsei lakost. A férfi a nyomozás adatai szerint két kékcsei lakost – egyiküket több alkalommal – megfenyegetett életveszélyesen, valamint szándékosan felgyújtott három kékcsei ingatlanhoz tartozó melléképületet, amellyel a tulajdonosoknak anyagi kárt okozott és az egyik esetben a lakóházra átterjedő tűz az abban tartózkodó sértett életét és testi épségét is veszélyeztette.
A tűzesetek között, az elvégzett adatgyűjtés eredménye alapján a kisvárdai rendőrök összefüggést és szándékosságot állapítottak meg. A nyomozó csoport tagjai összehangolt tevékenységük eredményeképpen beazonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. Előállítását követően a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte és elmondta, bosszútól vezérelve gyújtogatott, mert haragos viszonyban állt az ingatlanok tulajdonosaival. A rendőrség a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság július 12-én elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.