Hírek
2016. November 10. 18:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Móra Ferenc Iskola
Szent Márton emlékév a Mórában
Az idei év Szent Márton születésének 1700. évfordulója. Ez adott alkalmat a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskolának, hogy a közösségük számára fontosnak tartott értékeket a figyelem középpontjába állítsák.
A jubileumi év alkalmából két hónapon át az iskola tanulói olyan programokon, tevékenységekben vettek rész melyek segítségével Szent Márton alakját személyiségét, lelkiségét megismerhették.

A nagyobbak foglalkoztak a korral, amiben élt, és képes tablókat készítettek jócselekedeteiről, életéről valamint a szent nevéhez fűződő szokásokat, népi hiedelmeket, megfigyeléseket is ezen a kiállításon mutatták be.
A kisebbek a szent életét bemutató képeket színeztek és Márton napon az iskola előtt elhaladó járókelőknek ajándékoznak, ezzel is segítve, hogy az emberek megismerhessék azt az embert, akit nem azért avattak szentté, mert vértanúhalált halt, hanem mert példás életet élt. Az iskola tanulói példáját szeretnék követni és ezért elhatározták, hogy jócselekedetekkel segítik a kisebbeket, vagy éppen az iskola szépítésében vesznek részt, mindenki komfortérzését javítva ezzel.
A jeles reggelen az ötödikesek mécseseit városunk alpolgármestere, dr. Iváncsics János gyújtja meg, ők pedig továbbadva a lángot az elsősöknek és egy látványos lampionos felvonulás keretében Szent Márton emlékét keresik az iskola kertjében. Meglepetésként egy élő ludat is találnak a hagyományőrző felvonulás közben, ezzel emlékezve a legendára, mely Szent Márton püspökké avatását meséli el.
Az önzetlen segítség lett a mottója a jubileumi évnek.
November 11-én reggel közel 200 sajátkészítésű kukoricaágyon pislákoló lampionnal világítják meg az utat az iskolába érkezők számára. A délelőtt folyamán a Szent Márton életét bemutató kiállítás mindenki számára megtekinthető az iskola aulájában. 9 órától pedig libazsíros kenyérparti várja a kisebbeket.
Az iskola kerítését és auláját a naphoz kapcsolódó jelképekkel díszítették, mindezzel céljuk figyelemfelkeltés, Szent Márton személyének megismertetése, figyelemfelhívás az önzetlen segítségadásra és nem utolsó sorban a közösségformálás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

