Hírek
2021. Augusztus 23. 16:57, hétfő | Helyi
Szentmise és városi ünnepség augusztus 20-án
A hagyományokhoz híven szentmisével, majd városi ünnepséggel emlékeztek meg Mosonmagyaróváron az államalapítás ünnepére Mosonmagyaróváron.
A városi megemlékezés a mosoni Nepomuki Szent János Plébániatemplomban kezdődött, ahol Bodő Zoltán magyaróvári plébános celebrált szentmisét. A misét követően megáldották az újkenyeret is, amit a hívek között osztottak ki.
A szentmisét követően a Szent István szobornál kezdődött meg a városi ünnepség, ahol beszédet Papp Gyula mondott. A Mosonmagyaróvári ‘56-os Egyesület alapító tagja Szent István idejébe kalauzolta vissza a résztvevőket, és felelevenítette Magyarország több mint 1000 éves történelmét.
Papp Gyula ünnepi beszédében elmondta, Szent Istvánnak a pogány magyarokból kellett keresztényeket faragnia és egyesíteni őket, ami nehéz feladatnak bizonyult, hiszen le kellett győznie a lázadókat is. Papp Gyula hozzátette, Szent István előrelátóan és bölcsen politizált, és kőkemény uralkodó volt. Az ünnepi beszédet követően Ó, Szent István dicsértessél címmel, a Haller és a Piarista iskola diákjai mutatták be műsorukat.

A megemlékezés végén a 70. számú Széchenyi István Cserkészcsapat részvételével, a tisztelet koszorúit helyezték el a Szent István szobornál.
A teljes augusztus 20-i szentmisét és ünnepi megemlékezést augusztus 28-án, szombaton a Mosonmagyaróvár TV műsorán is megnézhetik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

