Hírek
2012. Április 23. 14:19, hétfő |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
Szerda reggel állhat bíróság elé a győri vendéglős
![Szerda reggel állhat bíróság elé a győri vendéglős](/external/image_cache/1/6/2/1624d0cb64d305767b8fe59e6ad6071e.jpg)
Szerdán dönt a Győri Városi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki vasárnap délelőtt sörétes fegyverével halálosan megsebesített egy vita során két embert.
Máté Kinga, a megyei törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfő délelőtt elmondta: még nem érkezett meg az ügyészségről az előzetes letartóztatásba helyezésről szóló indítvány, ennek ellenére kitűzték a tárgyalás időpontját szerda reggelre.
Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután újságírókkal azt közölte: a ravaszt kétszer meghúzó, időközben őrizetbe vett 34 éves férfi ellen – aki maga jelentette be a történteket a rendőrségen – több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folyik eljárás a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A szóvivő elmondta, hogy az áldozatok néhány évvel fiatalabbak a gyanúsítottnál. Egyiküket, aki autóban ült, mellbe, a másikat, aki a jármű mögött állt, hátulról tüdőn lőtte a férfi. A gyanúsított már a rendőrséget hívva azt közölte, hogy önvédelemből lőtt.
A Bercsényi ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik szombat este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány hangoskodó tagját. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza vasárnap délelőtt „felelősségre vonni” a presszóst, aki az utcán lőtte meg őket, engedéllyel tartott sörétes puskájával.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.