Hírek
2015. Május 26. 11:05, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: Saját
Színes Majális a Magyar utcán
Az elfogadást is tanulni kell! - Ez volt a mottója a május 21-én, a Magyar utcán megrendezett Színes Majálisnak.
Május 21-én került megrendezésre a térségben zajló esélyegyenlőségi projekt keretein belül a Színes Majális a Magyar utcán. A rendezvényt Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár Város Polgármestere nyitotta meg. Sajnos az időjárás nem kedvezett a programnak, a megjelent lelkes csapatot viszont ez egyáltalán nem zavarta, verssel, zenével és tánccal ünnepeltek.

A mosonmagyaróvári Lions Club szervezésében lezajlott márciusi Vakvacsora bevételéből vásárolt tandemkerékpár is itt került átadásra a városunkban élő vakok és gyengénlátók számára.

Cser Katalin, a projekt szakmai megvalósítója, a Színes Majális szervezője elmondta, hogy reméli, a Színes Majális ugyanolyan hagyományteremtő program lesz Mosonmagyaróváron, mint az Elfogadás Napja. „Óriási összefogással sikerült megszervezni az eseményt, köszönet az Újhelyi iskola táncosainak, a Flex Art Dance-nek, a Theartum Ad Flexum megjelent előadóművészeineknak, a Várallyai úti Játékáruháznak, a SINOSZ helyi szervezetének, a Naposház fiataljainak, a Hunyadi Iskola tanulóinak, a látássérültek helyi szervezetének a segítségért. Sajnos az időjárás miatt több program elmaradt, de ahhoz képest, hogy zuhogott az eső, mind a résztvevők, mind az érdeklődők kitartottak!”

Deé Rita, a Lions Club Mosonmagyaróvár elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kerékpár megvásárlásához: „Köszönetemet szeretném kifejezni a győri Tandem-Szem Lásássérültek Kerékpározását Segítő Egyesületnek és Mittnacht Józsefnek, aki a kerékpár beszerzésében segített, Dr. Árvay Istvánnak, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt. A Vakvacsora szponzorainak; Dr. Báznai Bertoldnak (Thermal Hotel és Étterem, Mosonmagyaróvár – Club Eldorado Kft.), Leitner Lászlónak (Panta Aqua Vízpalackozó Zrt..), Páter Józsefne (Erika Cukrászat, Győr). A mosonmagyaróvári vakok és gyengénlátók csoportjának, hogy segítették munkánkat a rendezvényen és egészséges társaikat biztonságban kalauzolták a gasztronómiai élmények birodalmában. Azoknak, akik nem vettek részt a vacsorán, de támogatói jegyek vásárlásával hozzájárultak a kerékpár beszerzéséhez: Kiss Vincének (Rajka polgármestere), Majthényi Tamásnak (Halászi polgármestere), Pappné Szabó Zsuzsannának (Pergamen Kft.), Cseh Józsefnek (a Patrónus Lions Klub elnöke) és természetesen azoknak, akik nem a Lions Club Mosonmagyaróvár tagjai, de részt vettek a vacsorán: Tóth Mihálynak és Tóth Mihálynénak, Nemes Claudiának (InfóMosonmagyaróvár), Kecskeméti Mariannak (Family Friss Kft.), Stencinger Noéminek.”
A Színes Majális programja 2015. június 11-én Esélynap néven megismétlésre kerül!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
2026. Július 22. 07:17, szerda | Életmód
Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton
Tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakáját szombaton, a programsorozathoz idén ötvennégy fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.













