Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2013. Január 28. 15:25, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színházba az óriási érdeklődés miatt

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színházba az óriási érdeklődés miatt

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt ugyanis a színház honlapja és az online vásárlási felület hétfőn délelőtt összeomlott. Alföldi Róbert leköszönő igazgató személyesen kérte a sorban állók türelmét a színház pénztára előtt, az Andrássy úti iroda előtt várakozókat pedig meleg teával kínálták.

A márciusi jegyeket hétfőn 10 órakor kezdték árulni: az internetes vásárlás mellett a közönség megrohamozta a színházat és a belvárosi jegyirodát is.
Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: az Andrássy úti jegyirodánál a Nagymező utcáig állt a sor a hóesésben, a várakozókat meleg teával kínálták. Tájékoztatása szerint a rendszer negyed tizenegykor omlott össze, mintegy fél óra múlva már sikerült helyreállítani és a jegyirodában már ki tudták adni a jegyeket, de az online vásárlás a túlterheltség miatt csak akadozva működik.
A színház honlapján kér elnézést a nézőktől a technikai problémák miatt, az esetleges hosszabb várakozási időért a türelmüket kérik. Mint írják, az online vásárlással kapcsolatos probléma helyreállításán még dolgoznak.
Gálos Orsolya elmondta, hogy Alföldi Róbert - aki délelőtt épp a Gothár Péter rendezte Amphytrion című előadásban próbált színészként - személyesen kérte a sorban állók türelmét a Nemzeti épülete előtt.
A kommunikációs vezető szerint gondoltak arra, hogy nagy lesz az érdeklődés a színház előadásai iránt, megpróbáltak felkészülni erre, ám ekkora rohamra és arra, hogy ez technikai összeomlást is eredményez, nem számítottak. "Ezeket a tapasztalatokat a következő hónapban igyekszünk hasznosítani" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült a nézők szeretetét elnyerniük, élvezték a közönség folyamatos érdeklődését. Vélekedése szerint a jegyvásárlási roham azzal magyarázható, hogy aki még esetleg valamit kihagyott a repertoárból, azt szeretné gyorsan bepótolni az évad végéig, mivel ezeket az előadásokat valószínűleg a későbbiekben már nem lehet majd látni.
Alföldi Róbert az évad végén, június 30-án távozik a Nemzeti Színház éléről, utódja Vidnyánszky Attila lesz.

Címkék: Kultúra-színház

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:59, szerda | Belföld

Kijött a GDP adat, szenved a magyar gazdaság

2024. Július 31. 07:58, szerda | Belföld

Egyre többet mobilnetezünk külföldön

Sokkal bátrabban használunk mobilinternetet az országhatárokon túl, mint néhány évvel ezelőtt, miközben a roaming hanghívások mennyisége nem növekedett

2024. Július 30. 08:10, kedd | Belföld

Lázár János: augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál

Augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál, és nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja szerint.

2024. Július 30. 08:08, kedd | Belföld

Budapesten és száznyolcvan településen folytatódik a szúnyogok elleni védekezés

Tíz vármegye száznyolcvan településén és hat budapesti kerületben, összesen negyvenezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés a héten; a gyérítést végző járművek az esti és az éjszakai órákban dolgoznak