Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2024. Május 23. 08:08, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Szinte minden a Veszprém mellett szól a döntő előtt

Szinte minden a Veszprém mellett szól a döntő előtt

Szinte minden a Telekom Veszprém mellett szól a férfi kézilabda NB I pénteken kezdődő döntője előtt, amelyben a címvédő ellenfele ezúttal is a Szeged lesz.

A két csapat a mostani idényben már ötször találkozott egymással - kétszer a bajnoki alapszakaszban, kétszer a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, egyszer pedig a Magyar Kupa-döntőben -, és mindannyiszor a bakonyiak győztek, sorrendben öt, hét, hét, kilenc és három góllal. Ráadásul a legutóbbi négy meccsen a Szeged egyetlen egyszer sem vezetett.

Az élvonal alapszakaszát százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a dunántúliak, a csongrádiak 23 győzelem mellett három vereséggel zártak, ugyanis Gyöngyösön is kikaptak.

A befejezett, teljes szezonok közül legutóbb a 2015/16-osban fordult elő, hogy a Szeged egyszer sem tudta legyőzni a Veszprémet, bár akkor csak háromszor találkoztak egymással, és a Magyar Kupa-döntőt csupán hétméteres-párbajban, a bajnoki finálét pedig egygólos összesítéssel nyerték meg a bakonyiak.

Legutóbbi meccsükön, a vasárnapi kupadöntőben tűnt a legösszeszedettebbnek a csongrádi együttes, többször is közel állt az egyenlítéshez, de ez végül egyszer sem sikerült és 33-30-ra kikapott.

A veszprémiek zaklatott időszakon vannak túl, hiszen a Bajnokok Ligájából kiestek a negyeddöntőben, ezután a szurkolók előbb tüntetésen, majd petícióban követelték, hogy a vezetőség ne hosszabbítsa meg Momir Ilic vezetőedző és Gulyás Péter szerződését. Kárpáti Krisztián szegedi vezetőedző szerint a feszültség a pályán is látszott ellenfelükön, ezt próbálták kihasználni, ami hellyel-közzel sikerült is.

Gulyás Péter veszprémi másodedző szerint olyan sportemberi méltósággal viselte a csapat a nehézségeket, és olyan agresszivitással játszott főleg a második félidőben, ami kupagyőzelmet eredményezett.

Bár rendszerint elhangzik, hogy a két együttes már tökéletesen ismeri egymást, de a kupafináléban a veszprémiek olyan szigorúan őrizték Bánhidi Bencét, hogy a válogatott beálló csupán egyszer tudott kapura lőni, és az ötszörös bajnok szegediek két irányítós játékára is érkezett válasz a túloldalról. Gulyás elismerte, hogy több meglepetés is érte őket, Kárpáti pedig úgy vélekedett, hogy mindig bele kell csempészni valami újdonságot a taktikába. Ebben rejlik a Szeged - szinte egyetlen - esélye a bajnoki finálé előtt: ha olyasmivel okozna meglepetést, amire a címvédő nem tudna gyorsan reagálni, nagy csatában megszakíthatná rossz sorozatát a 27-szeres bajnok Veszprém ellen.

A párharc az egyik csapat második győzelméig tart.

A bajnoki döntő menetrendje:
1. mérkőzés (május 24., péntek):
Telekom Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged 20.00
2. mérkőzés (május 29., szerda)
OTP Bank-Pick Szeged - Telekom Veszprém 18.00
3. mérkőzés (ha szükséges, május 31., péntek):
Telekom Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged 20.00

A legutóbbi tíz szezon győztese:
2013/14: MKB-MVM Veszprém KC
2014/15: MKB-MVM Veszprém KC
2015/16: MVM Veszprém KC
2016/17: Telekom Veszprém KC
2017/18: MOL-Pick Szeged
2018/19: Telekom Veszprém KC
2019/20: A koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: MOL-Pick Szeged
2021/22: Pick Szeged
2022/23: Telekom Veszprém

A bajnoki örökrangsor:
27-szeres: Veszprém
15-szörös: Bp. Honvéd
12-szeres: Elektromos SE
9-szeres: Újpesti TE
5-szörös: Bp. Spartacus, Pick Szeged
4-szeres: Tatabánya, Munkás TE
3-szoros: Rába ETO, Bp. Vörös Meteor, Csepel SC
2-szeres: VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szeres: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK

Címkék: kézilabda, Sport, veszprém

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 18. 12:00, kedd | Sport

A németek elleni pontszerzéssel saját kezében maradna a magyarok sorsa

A Svájctól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szerdán a házigazda németek ellen bravúros pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy teljesen a saját kezében maradjon a sorsa az Európa-bajnokságon.

2024. Június 18. 08:24, kedd | Sport

Öngóllal nyertek a franciák, Mbappé orra eltört

A francia labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Ausztriát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének hétfői játéknapján.

2024. Június 18. 08:20, kedd | Sport

Szlovák bravúrgyőzelem a belgák ellen

A szlovák válogatott a torna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva 1-0-ra legyőzte az esélyesebb belga csapatot hétfőn Frankfurtban a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának első fordulójában.

2024. Június 17. 08:35, hétfő | Sport

EURO-2024 - Eriksen gólja csak egy pontot ért Dániának a nagyot hajrázó szlovénok ellen

A szlovén és a dán válogatott 1-1-es döntetlent játszott a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.