Hírek
2013. Október 09. 13:23, szerda |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Szlovák lakóparkok Rajkán
Egyre több szlovák állampolgár lakik Rajkán. A szigetközi településen jóval olcsóbb az élet mint például Pozsonyban, ez vonzza főként őket. A szlovák főváros és Rajka között még buszjárat is van.
Egymás után nőnek ki a lakóparkok Rajka területén. Itt éppen az első 3 után, már a negyedik tömbházat építik. A település lélekszáma az elmúlt pár évben majdnem duplájára emelkedett. Ennek egyik oka a szlovák főváros közelsége.
Ruszó Miklós ingatlanközvetítő irodát működtet a faluban. azt mondja a pozsonyi árakhoz viszonyítva, jóval olcsóbban lehet lakást illetve házat vásárolni a magyar településen. Pozsonyban egy 60 négyzetméteres 2-3 szobás panellakás áráért Magyarországon negy 100 négyzetméteres újépítésúű házat lehet venni telekkel együtt.
Ha így folytatódik a település szlovák ajkú lakosságának a növekedése, akkor akár a helyhatósági választásokba is bele tudnak szólni majd. – Mondja Kiss Vince polgármester.
A faluban folyamatosak az építkezések. A félkész házakon a feliratok 2 nyelven hirdetik, hogy eladóak. A település és Pozsony között óránként jár a busz. Egyes utcákba betévedve pedig, az ember el is felejti, hogy Magyarországon van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

