Hírek
2013. December 06. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Támogatja a kormány a Womex világzenei vásár 2015-ös budapesti megrendezését
Sikeres pályázat esetén több mint 470 millió forinttal támogatja a kormány a World Music Expo, azaz a Womex világzenei vásár 2015-ös budapesti megrendezését a 2014-es és a 2015-ös költségvetés terhére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A Womex 2015-ös budapesti megrendezésére a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. pályázik együttműködő partnereivel, a Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, a Millenáris Tudományos Kulturális Közhasznú
Nonprofit Kft.-vel, valamint Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.-vel.
A kormányhatározat szerint az emberi erőforrások minisztere és a nemzetgazdasági miniszter feladata, hogy sikeres pályázat esetén gondoskodjanak a központi költségvetésről szóló törvény előkészítése során a 2014-es évre 76,2 millió forint, a 2015-ös évre pedig 393,8 millió forint, összesen 470 millió forint állami támogatás megtervezéséről az Emberi
Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezetében.
A dokumentum szerint az emberi erőforrások miniszterének feladata lesz a magyar zenei exportiroda szakmai koncepciójának, valamint a zenei exporttevékenység hosszú távú finanszírozási kereteinek és rendszerének kidolgozása, valamint az erről szóló előterjesztés elkészítése is jövő év április 30-ig.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.