Hírek
2020. December 15. 16:53, kedd | Helyi
Természettudományos tehetséggondozás a Kossuth Gimnáziumban
A kísérletek önálló tervezésének és kivitelezésének elsajátítása az elsődleges célja annak a programnak, ami 2019. októbere óta zajlott a Kossuth Gimnáziumban.
Összesen 16 tanuló vett részt egy éven keresztül, heti 2 órában biológia, földrajz és kémia tantárgyi szakkörön, a Természettudomány tehetséggondozás a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban és Kollégiumban” című pályázat kereteiben. Az intézmény a Nemzeti Tehetség Program keretében pályázott sikeresen még 2019-ben a matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló pályázaton. Az elnyert összeg 970 ezer forint.
A pályázatban 8-10. évfolyamos diákok vettek részt, akiket a magasabb évfolyam tanulói mentoráltak. Főbb feladatok közé a laboratóriumi vizsgálatok és egyéb kísérletek és gyakorlatok elvégzése tartozott. A kísérleti eredményeket a résztvevő diákok statisztikai módszerekkel is feldolgozták és bemutatták társaiknak. A laborgyakorlatokat követően a tanulók a megbeszélt tapasztalatokat csoportmunkában tesztkérdésekké alakították, melyek alapján egy „Ki nevet a végén?” társasjátékot és egy „Tudod-e?” komplex feladatokat tartalmazó játékot terveztek meg egy folyosói játéktérbe. Így a projekt eredményét a gimnázium diáksága játékos formában megismerheti, a játékok segítségével minden tanuló saját tudását is gyarapíthatja.
A projekt írója Bacher József volt, megvalósító pedagógusai Dr. Makkosné dr. Petz Brigitta (biológia), Dr. Réder Orsolya (kémia) és Tóth Tibor (földrajz.) A program megvalósítását segítette az intézmény Öveges laborja. A pályázat keretében egy új pipettakészletet, valamint egy automata időjárásjelző állomást is beszereztek.
A „Természettudományos tehetséggondozás a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban és Kollégiumban” című pályázat (NTP-MTTD-19-0146) 2019. október 21-e és 2020. december 18-a között zajloik az intézményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

