Hírek
2015. Szeptember 28. 17:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MKC SE
Tizenegy gólos mosonmagyaróvári győzelem
Alapszakasz 6. forduló I Mosonszolnok I MKC SE - EUbility Group Békéscsaba
Rajt-cél győzelmet ünnepelhetett a mosonmagyaróvári kézilabda csapat első idénybeli sikerük során. A teltházas összecsapáson a Lajta-partiak gól gazdag és lendületes játékkal hálálták meg az elhivatott szurkolók egész mérkőzésen át tartó buzdítását.
Az óváriak agresszív védelemmel és hatékony támadásokkal kezdték a mérkőzést, aminek köszönhetően már az első percekben jelentős, négy gólos előnyt építettek. Avar György együttese kereste a fonalat ugyan, de az első negyed során nem igazán találta, pedig a mesteredző kétszer is időt kért, hogy tisztázza tanítványainak a fennálló helyzetet. A félidő hátralévő részében, és tulajdonképpen az egész mérkőzés alatt sikerült a mosonmagyaróváriaknak megőrizniük az első 15 percben szerzett 6-7 gólos előnyüket, amit nem igazán tudott veszélyeztetni a csabaiak igencsak hullámzó játéka. A végjáték során még erre is sikerült egy lapáttal rátenni, az óvári gárda végül 11 góllal győzte le ellenfelét.
Nem igazán lehetett fogást találni a csajok teljesítményén, ezúttal védelemben és támadásban is végig kiemelkedőt nyújtottak. Mégis, ami ezt az elsöprő fölényt mindenekelőtt elősegítette, az Zeljana Stojak emberfeletti teljesítménye volt. Három hetest védett és megszámolhatatlan ziccert hárított, teljesítménye pedig megingathatatlan volt a mérkőzés egésze során. Mellette természetesen Szepesi Ivett lendülete, csapatkapitányi szerepvállalása és nem utolsó sorban pedig 12 gólja, ami megalapozta ezt a nagyszerű eredményt.
Csütörtökön a világklasszis Győri Audi ETO-hoz látogat az együttes, amit követően három hét válogatott szünet következik. Amikor pedig egy újabb behúzható meccsen a Budaörsöt látjuk majd vendégül.
Hlavaty Tamás: Nagyon jól kezdtünk védekezésben, miközben határozott támadásokat is tudtunk vezetni. Ez pedig megalapozta azt az előnyt, ami a végső győzelemig ki is tartott. Ma nem csak magunkért, hanem a szurkolókért is játszottunk, és ezt a diadalt szeretnénk nekik címezni. Köszönjük, hogy mellettünk álltatok!
Avar György: A támadások tekintetében igencsak alulteljesítettünk ma, hiszen az egész mérkőzés során 19 kihagyott ziccert könyveltünk. Ilyen szinten, ennyi hibát, nem lehet következmények nélkül elkövetni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.













