Hírek
2011. Szeptember 21. 19:03, szerda |
Helyi
Forrás: Flesch Nonprofit Kft.
ÁTÉLNI, KUTATNI, JÁTSZANI - FUTURA
Bemutatkozik a FUTURA – tudományos, interaktív élménycentrum szeptember 23-án a „Kutatók éjszakája” programsorozat keretében Mosonmagyaróváron az egyetem rendezvényén.
A „FUTURA - az egykori mosoni gabonaraktár turisztikai hasznosítása” című projekt munkálatai folyamatosan zajlanak, a kivitelező gőzerővel dolgozik az épületen, az eddig mosonmagyaróvári látványosságként számon tartott darut már el is bontották, hiszen szerepe az építkezésen véget ért.
Közben a fejlesztéssel és marketinggel foglalkozó csapat a 2012-es nyitást és a jövőbeni üzemeltetést készíti elő.
Fűzfa Zoltán fejlesztési referens 2011. szeptember 23-án tart előadásokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar szervezésében megvalósuló Kutatók Éjszakája rendezvényen a Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központban (Lucsony u. 2.)

Az előadások 17 órakor, 18 órakor és 19 órakor kezdődnek „Előre a jövőbe – betekintés a FUTURA kulisszái mögé” címmel. A nagyszabású programsorozaton való bemutatkozás célja, hogy a lakosság jobban megismerhesse, mi is az a science center és milyen témák, területek várják majd a készülő tudományos, interaktív élménycentrumban.
Közben 16 óra 30 perctől Horváthné Pákozdi Emese FUTURA játszóházat tart a kicsiknek ugyanitt.
A lakosság már ismerkedhet a FUTURA honlapjával www.futuramoson.hu, logojával. Működik már a FUTURA zöld száma is 06/80-205-190-es telefonszámon.
A Kutatók Éjszakája elnevezésű programok 2011. szeptember 23-án 15 óra 40 perckor kezdődnek a megnyitóval az Egyetem Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjának Auditóriumában. Az utolsó előadások 21 órakor lesznek, majd a rendezvény egy éjszakai körsétával ér véget a várban.
További információ a www.futuramoson.hu honlapon találhatók!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

