Hírek
2017. Október 03. 20:59, kedd |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
Több ezer minőségi termék a Winkler Tüzéptől
Ha csak számokkal mutatnánk be a Winkler Tüzép eddigi munkásságát, akkor az valahogy így nézne ki: 18 telephely, 25 éves cég, 30-50 évre szóló vásárlói döntések.
Talán már ebből is látszik, hogy a vevők bizalma a cég felé óriási és teljesen megalapozott.
Ifj. Winkler Károly, a cég ügyvezetője ennek ellenére – vagy éppen ezért - a folyamatos fejlesztésekről és a még tökéletesebb vásárlói kiszolgálásról beszélt, amikor a cég jelenét és jövőjét vázolta.
Telephelyeinkkel teljesen lefedjük Győr-Moson-Sopron megyét. Ezek közül a legnagyobb bázis a Mosonmagyaróvár, Halászi úti központunk. Ha valaki holnap besétálna hozzánk és azt mondaná, hogy egy nap alatt fel akarja építeni a házát, számunkra az sem lenne akadály. Mindent tudunk biztosítani hozzá.
Ez a cég legfontosabb szolgáltatása - a kényelmes és gyors vásárlás?
Nehéz megmondani, hogy melyik a legfontosabb. Szerintünk mindegyik az. A vásárló számára pedig mindig az a leghasznosabb, amelyikre éppen szüksége van.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyors kiszolgálás mellett
- a termékek kiszállítását is meg tudjuk oldani – saját járműveinkkel
- kollégáink között építésztechnikusok is emelik a szolgáltatás szinvonalát, akik a behozott tervrajzok alapján segítenek pontosan kiszámolni az anyagszükségleteket
- ezzel a költségmentes tanácsadással további segítséget adunk a márkák és a termékek közötti eligazodásban, mintegy alátámasztva azokat a döntéseket, melyeket a vásárlóink 20, 30 vagy akár ennél is hosszabb időszakra hoznak.
Az emberek nem építenek házat minden évben. Sokan felújítanak, bővítenek vagy korszerűsítenek otthonaikban. Számukra milyen szolgáltatásokat tudtok kínálni?
Kisebb feladatok elvégzésére is tudunk tanácsadással, termékekkel vagy éppen gépkölcsönzéssel szolgálni. Hiszünk abban, hogy minden, a saját otthonunkban történő változtatás, felújítás az otthon kényelmét és nyugalmát erősíti. Ezekhez a munkákhoz is komoly gépekre van szükség. Szerszámokra, kiegészítőkre, amiket az átalakítás után már nem is biztos, hogy használni fogunk. Ilyen például egy nagy teljesítményű ütvefúró vésőkalapács, betonkeverő stb. is. Mindezeket széles választékban ki lehet kölcsönözni nálunk.
Ehhez bővítettük a központi telephely kínálatát is. Új termékek, szerszámok, kiegészítők érkeztek. Így már nálunk is beszerezhetőek például akkumulátoros és elektromos gépek, csavarok, hosszabbítók, munkavédelmi termékek, de új részleg nyílt a tetőtéri ablakok és homlokzati nyílászárók, csempék, padlólapok és parketták bemutatására is.
Minden egy helyen?
Igen. Célunk, hogy régi és új vevőink minden minőségi terméket megkapjanak nálunk. Ez az igazi kényelem. Szolgáltatásainkkal és termékpalettánkkal nagyon sok időt megtakaríthatnak.
Mi alapján választjátok ki a fejlesztési irányelveket? Hogyan méritek fel az igényeket?
Tulajdonképpen a fejlesztés is egy szolgáltatás. Azzal, hogy folyamatosan figyeljük és kérdezzük vásárlóinkat, azzal megint csak az ő érdekeiket helyezzük előtérbe. Ilyen lehet akár a megváltozott nyitva tartásunk is. Tavasztól őszig a hétköznapi nyitva tartásunk: 6.00 – 18.00-ig tart.
Szombaton is várjuk vásárlóinak. Általánosságban elmondható, hogy ez az a nap, amikor leginkább csak egy-egy elfogyott zsák cementre, festékre vagy egyéb kisebb dolog gyors beszerzésére van szükség. Ezért nyitunk ki szombaton 7.00 – 16.00-ig.
És van egy olyan felületünk, ahol nonstop nyitva tartunk: ez az online elérhetőségünk. Ide is érdemes időről időre ellátogatni, mert a fejlesztések erre az oldalra is érvényesek.
Milyen különleges szolgáltatások érhetőek el a webes felületen?
Azon kívül, hogy modern és naprakész, az ügyes vásárlók két menüpontra lehetnek még figyelmesek. ezek a
- Kivitelezők, ahol saját tapasztalataink alapján ajánlunk mestereket, szakembereket
- valamint a Számoljunk, ami egy beépített kalkulátor az anyagszükségletek gyors, pontos kiszámolásához és megrendeléséhez.
A következőkben segít – további, részletesebb menüpontokkal is:
- faanyag kalkulátor
- gipszkarton számoló
- fugaanyag számoló
- kémény kalkulátor
- szigetelés kalkulátor
- színvakolat kalkulátor
- mozaik vakolat kalkulátor
- Baumit fugaszámoló
- hitel kalkulátor
- fuvardíj kalkulátor
- előkészületben pedig a tetőablak és elválasztó kalkulátorunk.
Ha építkezik, ha felújít, találkozzunk online vagy személyesen – minden kérdésére felkészült szakembereink válaszolnak!
Elérhetőségek:
Cím: 9200, Mosonmagyaróvár, Halászi út 1.
Tel: +36 96 218 000
Tel: +36 96 218 030
E-mail: movar@winklertuzep.hu
Web: www.winklertuzep.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.



