Hírek
2017. Június 27. 05:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több milliárdot csalt el egy álbróker
Tizenegy év fegyházra ítélték csalásért a magát brókernek kiadó F. Attilát, akinek tucatnyi társával több mint kétmilliárd forint kártérítést is kell fizetnie a hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint
- tudatta a bíróság közleményben. A vádirat szerint F. Attila elsőrendű vádlott 2010 végétől bennfentes kapcsolatokkal rendelkező, sikeres brókernek adta ki magát, hogy kiemelkedő hozamú és ugyanakkor kockázatmentes befektetési lehetőséget kínáljon. Összehangoltan működő, piramisszerű bűnszervezetet hozott létre, melynek kizárólagos célja az volt, hogy az F. Attilával és társaival kapcsolatba kerülők pénzét megtévesztő módon megszerezze.
A vádlottak összesen csaknem háromszáz rendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt álltak bíróság előtt.
A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését. F. Attila lényegében azzal védekezett, hogy az összegyűjtött pénzt nem sikerült befektetni, illetve továbbadta egy meg nem nevezett személynek. Társai pedig arra hivatkoztak, hogy a befektetésre kapott pénzt továbbadták a szervezetben felettük állóknak és így ők maguk is az ügy áldozataivá váltak.
Az elsőfokú ítélet szerint a 28 vádlott közül F. Attila mellett ugyancsak a bűnszervezet tagja volt még 12 ember, őket szintén végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Négy vádlott esetében a bíróság részben végrehajtandó, részben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, tucatnyi vádlottat pedig bizonyítottság hiányában felmentett.
Az ügyben kiszabható büntetés a bűnszervezet miatt akár 20 év is lehetett volna, a törvényszék azonban figyelemmel volt a sértetti közrehatásra is. Arra, hogy a sértettek nem voltak körültekintők, amikor a pénzüket irreális, közgazdaságilag nem igazolható hozamok ígéretével befektették.
Az elsőfokú ítélet szerint az ügyben 8,5 milliárdos kár bizonyított. Az elítélt vádlottaknak az elsőfokú döntés szerint több mint 2 milliárd forint, 95 ezer dollár, illetve 860 ezer euró kártérítést kell kifizetniük a sértetteknek.
A törvényszék fenntartotta F. Attila előzetes letartóztatását, négy vádlottat pedig lakhelyelhagyási tilalommal sújtott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld
Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt
Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Belföld
Varga Mihály: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban
Elismerés az Európai Bizottságtól: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2024. December 19. 08:04, csütörtök | Belföld
A MOHU megnövelt kapacitással dolgozik a karácsonyi időszakban
A MOHU a karácsonyi időszakban megnövelt kapacitással dolgozik a zökkenőmentes visszaváltás érdekében - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.