Hírek
2021. Július 14. 18:39, szerda | Helyi
Több mint 7000 méternyi út, járda és kerékpárút újul meg

Több mint 982 millió forint állami támogatásban részesül Mosonmagyaróvár Városi Önkormányzata - jelentették be szerda délután. A támogatásból a város útjai, járdái és kerékpárútjai újulnak meg csaknem egy év alatt.
A Kormány 56 település vonatkozásában döntött a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról. Ez Mosonmagyaróvár esetében 982 millió 600 ezer forint, 100%-os állami támogatást jelent - jelentette be dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője a szerda délután tartott sajtótájékoztatón.
A Kormány a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatások enyhítése, a munkahelyteremtés, valamint a gazdaság újraindítása érdekében biztosítja a beruházásokhoz szükséges forrást. Mosonmagyaróvár a támogatási összeget a város közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére, tehát utak, járdák és kerékpárutak felújítására fordíthatja.
Árvay István a sajtótájékoztatón elmondta, a gazdaságélénkítő beruházás mellett egy jóléti fejlesztésről is szó van, a lakosság visszajelzései szerint pedig a legnagyobb igény minden évben az utak felújítására van. Az önkormányzat az idei évben is tervezte utak felújítását, a támogatásnak köszönhetőenmintegy 200-300 millió forint forrás szabadul fel a költségvetésben, így azokat átcsoportosítja az önkormányzat. Ezt az összeget a kultúra, sport, valamint civil szervezetek támogatására fordítják majd.
A sajtótájékoztatón Árvay István hozzátette, most két évnyi útfelújítás munkáját kell szűk egy év alatt elvégezni, így a munkálatok fennakadásokat jelenthetnek a város számos pontján. Ezért a lakók megértését és türelmét kérik. A munkálatokat igyekeznek a nyári időszakban elkezdeni és be is fejezni, hogy minél gyorsabban és gördülékenyebben elkészüljenek a fejlesztésekkel.
A tervezett felújítások:
- Enge János utca: 192 fm hosszú, 5 fm széles, egyoldali járda, zárt csapadékvíz-elvezető rendszer
- Zsófia királyné utca: 285 fm hosszú, 5 fm széles, a csapadékvíz nyílt árokban kerül elvezetésre
- Cserháti – Malomszer csomópont: jelzőlámpás csomópontépítés, új forgalmi sáv kialakításával
- Bástya utcai parkoló: 63 db térkő burkolatú parkoló hely kialakítása aszfalt burkolatú beközlekedő utakkal, zöldfelült kialakítással
- Terv utca – Szekeres R. utca csomópont: jelzőlámpás csomópontépítés, 8 db új parkoló hely, valamint a Posta irányából térősáv kialakítása
- Akadémia tér út és parkoló kialakítása: 108 fm hosszú és 5 fm széles út kiépítése 15 db új parkoló, valamint nyílt csapadékvíz elvezető árok kialakításával
Az új utak felújításának teljes hossza: 585 fm.
Marás–aszfaltozásos technológiával felújításra tervezett:
- a 1401 sz. főút: a Malom-ági Lajta híd és a Wittmann parki Lajta híd közötti 326 fm hosszú útszakasz
- a 85304. j. út: Kossuth Lajos utca – Ostermayer utca csomópont és a Hild tér közötti 573 fm hosszú szakasz
- az Ostermayer utca: 610 fm hosszú teljes szakasza
- a Kálnoki utca: Halászi út és a Kiserdő út (Lajta híd) közötti 990 fm hosszú szakasza
- a Fertősor utca: a Főkapu és a Báger tó közötti 650 fm hosszú szakasz
- a Terv utca: Dobó Katica utca és a Posta közötti 500 fm hosszú szakasz
- a Csalogány utca: az utca 240 fm hosszú teljes szakasza
- a Kaszás Miklós utca: az utca 3 szakasza, összesen 432 fm hosszúságban
- az Ujhelyi Imre utca: a Feketeerdei út és a Várallyai Gy. utca közötti 1.235 fm hosszú szakasza
- a Nyárfa utca: az utca 241 fm hosszú teljes szakasza
- a Tímár utca: 200 fm hosszan, térkő burkolattal
Az ily módon felújított utak teljes hossza: 5997 fm (közel 6 km).
Felújításra tervezett továbbá:
- a Hunyadi utcai járda: a Hunyadi utca teljes 264 fm hosszúságú szakaszán a Református templom felőli oldalon lévő járda térkő burkolattal
- a Vackor Óvoda előtti járda: a Vackor Óvoda bejárata előtti 66 fm hosszú aszfaltos járda térkő burkolattal.
- a Szent István király út járda: a Mátyás király utca és az Arany János utca közötti 179 fm hosszú járdaszakasz marás-aszfaltozásos technikával
- a Mátyás király utcai kerékpárút: a meglévő kerékpárút 320 fm hosszú szakasza marás-aszfaltozásos technikával
A kerékpárút és járdák felújításának teljes hossza: 829 fm
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 25. 08:34, hétfő | Helyi
Országos Könyvtári Napok a Huszár Gál Városi Könyvtárban
A Huszár Gál Városi Könyvtár idén is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, aminek keretében október első hetében különböző programokkal, előadásokkal várja látogatóit.
2023. Szeptember 19. 11:38, kedd | Helyi
550 doboz cigarettát talált Jázmin
550 doboz különféle márkájú, magyar zárjegy nélküli cigarettát szimatolt ki Jázmin, a a NAV négylábú munkatársa.
2023. Szeptember 14. 08:20, csütörtök | Helyi
Szeptember 15-ig kell befizetni a gépjárműadó második részletét
A gépjárműadó második részletét szeptember 15-éig kell befizetni a 410-es adónemhez tartozó, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
2023. Augusztus 01. 08:58, kedd | Helyi
88 szabálytalankodó egy nap alatt
Lakossági jelzések alapján tartottak közlekedési akciót a rendőrök július 28-án Mosonmagyaróváron és a környező településeken. Egy nap alatt 88 szabálytalan autóssal szemben intézkedtek a rendőrök.