Hírek
2012. Június 30. 11:56, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Tömegbaleset Röszkénél – Mintegy harminc embert helyeztek el a művelődési házban
Mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyereket, a szombat hajnalban az M5-ös autópályán történt balesetben összetört autók utasait helyezett el az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Az utasokkal pszichológusok foglalkoznak, a gyerekekre a Vöröskereszt önkéntesei vigyáznak, és a rendőrségi is itt hallgatja ki tolmácsok segítségével a szemtanúkat. A Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások enni és inni is kaptak.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy szombat hajnalban a röszkei átkelő kilépő oldalán a vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel. Egy veszélyes anyagot szállító török kamion, amelynek sofőrje feltehetően elaludt, ebbe a sorba rohant bele hátulról.
A balesetben a jelenlegi információk szerint egy középkorú férfi vesztette életét, aki a leghátsó autóban ült. Ketten, egy kislány és egy felnőtt életveszélyes állapotban vannak, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A sérülteket a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai, illetve gyermek klinikájára vitték.
Szenti Szabolcs közölte: a balesetben összesen tizenegy gépkocsi rongálódott meg, több sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a felismerhetetlenségig összetört járművekből.
A kamionsofőr ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás – tudatta a százados.
Az M5-ös autópálya érintett szakaszát a határ felé vezető oldalon lezárták, a rendőrség a Szerbiába tartó forgalmat a tompai határátkelő felé tereli. A szóvivő azt tanácsolta az autósoknak, hogy már Kecskemétnél vagy Kiskunfélegyházánál hajtsanak le az autópályáról, és a főutakon közelítsék meg a tompai átkelőt.
Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, a kamion gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállított, a tartályok azonban megfelelően voltak rögzítve, egyik sem sérült meg, nincs szivárgás. A járművet a röszkei átkelő veszélyes szállítmányok számára kijelölt területére szállították.
Az egyik szemtanú, az Ausztriából családjával nyári vakációra hazatérő Umut Cakmahlar az MTI-nek elmondta, aludt, amikor autójukkal a röszkei átkelő közelébe értek. Hatalmas csattanásra ébredt. Az autót a fiatal fiú édesapja vezette, aki a robajt halva egy kicsit előre tudott gurulni a belső sávban; ennek köszönhető, hogy az első ütközések után balra tartó kamion ugyan összetörte gépkocsijukat, de egyikük sem sérült meg.
Umut Cakmahlar a magyar hatóságoknak köszönetet mondva hangsúlyozta, tíz perccel a történtek után már a helyszínen volt a segítség, elhelyezésükről és ellátásukról is gondoskodtak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek
Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben
Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta
2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek
Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői
A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.