Hírek
2018. Április 16. 07:23, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Továbbra is bizonytalan a Hawaiira tervezett óriásteleszkóp sorsa
Elhalasztották a döntést az eredetileg a hawaii Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett óriásteleszkóp felállításának helyszínéről a projekt vezetői.
Az 1,4 milliárd dolláros óriásteleszkóp elhelyezésére egyelőre két helyszínt fontolgat a projekt vezető testülete: a hawaii Mauna Kea vulkán mellett La Palma, a spanyol Kanári-szigetek egyik szigete is szerepel a lehetőségek között. A projekt kormányzótanácsa pénteken közölte, hogy tovább folytatják az egyeztetéseket az obszervatórium elhelyezéséről.
Az óriásteleszkóp nemzetközi - amerikai, kanadai, japán, kínai és indiai - együttműködésben valósul meg. A létező csillagászati teleszkópoknál jóval nagyobb TMT 30 méter átmérőjű főtükre 492 darab egyenként 1,4 méteres szegmensből fog állni. A tudósok egyebek között az első galaxisok születését és a csillagvárosok evolúcióját tanulmányozhatják segítségével, valamint azt, hogy ezek milyen kölcsönhatásban vannak a fekete lyukakkal.
Az óriásteleszkóp építése körüli viták 2009 óta folynak. Az építési engedély kiadása után megkezdett munkálatokat 2015-ben felfüggesztették, miután tüntetések sorozatával, a hegycsúcsra vezető utak lezárásával az őslakosok megakadályozták az építkezést.
A hawaii legfelsőbb bíróság 2015-ben érvénytelenítette a teleszkóp építésére kiadott engedélyt. A nemzetközi konzorcium 2018-ra tervezte az építési munkálatok felújítását.
A 4205 méter magas vulkánon már számos teleszkóp működik, mivel a csillagászok szerint ez a legalkalmasabb helyszín a világűr megfigyelésére száraz, hideg klímája és tiszta levegője és optimális atmoszférája miatt.
Fotó: illusztráció
A hawaii szenátus csütörtökön egy olyan törvényt fogadott el, amely megtiltja a Mauna Leán történő további építkezéseket. A képviselőház azonban nyomban közölte, hogy megvétózza a törvényt, amint elé kerül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
