Hírek
2012. Június 02. 10:49, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Triat: az új magyar találmány
![Triat: az új magyar találmány](/external/image_cache/f/b/9/fb9b017b1a4e8c2dc63c717a3e086a95.jpg)
Triat névre keresztelték azt az új háromdimenziós testet, amelyet a Gömböc továbbgondolt követőjeként a jövő héten mutatnak be Budapesten.
Vajai László feltaláló az MTI-nek elmondta: a Triattal olyan homogén testet kívánt létrehozni, amelynek egy stabil és egy instabil helyzete van, valamint mindössze négy gömb- és hengerfelületből áll. A Triat két egyensúlyi helyzetét kizárólag a geometriára alapította, és ezzel a Gömböc után sikerült bizonyítania a néhai Vlagyimir Igorjevics Arnold orosz matematikus sejtését, miszerint létezik olyan homogén test, amelynek négynél kevesebb egyensúlyi pontja van.
"A Gömböc egzakt, elegáns megoldás, de úgy éreztem, hogy a feladatot kevesebb felülettel és geometriával is meg tudom oldani. Az én alapmetodikám szerint léteznie kell a legegyszerűbb megoldásnak" - hangoztatta a feltaláló.
A Gömböc elég sok felületet tartalmaz, amelyekben vannak úgynevezett nem elemi, hanem komponált felületek is. Ezzel ellentétben a Triat az első olyan ismert megoldás, amely teljesen elemi (gömb- és henger-) felületekből tevődik össze. Jelen feltételezésem szerint a feladatot nem lehet ennél egyszerűbben megoldani - vélekedett Vajai László.
"Rájöttem, hogy a Gömböccel ellentétben a testnek nem feltétlenül kell gömbszerűnek lenni, hanem elégséges azokat a pontokat ilyen módon kialakítani, amelyek a mindenkori talajjal érintkeznek. Ezért a Triat nem gömbszerű, és mégis gömbszerű" - magyarázta a feltaláló.
Vajai László mérnök, közgazdász több szabadalommal, illetve találmánnyal rendelkezik. A mágneses terekkel való festészeti eljárás kidolgozásáért kapott rangos elismeréseket többek között Genfben, Budapesten és Bukarestben megrendezett nemzetközi kiállításokon.
Arnold orosz matematikus sejtéseként vált közismertté az a feltételezés, hogy létezhet konvex, homogén momo-monostatikus test. Ennek a sejtésnek az első ismert megoldása volt a Gömböc. A világ matematikai köztudatába 2007-ben berobbant Gömböc Domonkos Gábor és Várkonyi Péter találmánya.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munkatársai, az azóta elhunyt Arnold által 1995-ben felvetett elméleti kérdést válaszolták meg a Gömböccel. Ez az első ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet. A Gömböc a Mathematical Intelligence szakfolyóirat címlapján debütált 2006-ban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 30. 08:10, kedd | Belföld
Lázár János: augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál
Augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál, és nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja szerint.
2024. Július 30. 08:08, kedd | Belföld
Budapesten és száznyolcvan településen folytatódik a szúnyogok elleni védekezés
Tíz vármegye száznyolcvan településén és hat budapesti kerületben, összesen negyvenezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés a héten; a gyérítést végző járművek az esti és az éjszakai órákban dolgoznak
2024. Július 30. 08:04, kedd | Belföld
Már nyolcvan intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazással
2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld
Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!
Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.