Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2011. Május 05. 19:57, csütörtök | Helyi
Forrás: OrientPress

Üdülési csekk vagy SZÉP-kártya?

Üdülési csekk vagy SZÉP-kártya?

Ezentúl nem kell bosszankodnunk, hogy elhagyjuk üdülési csekkünket, magasabb összeget igényelhetünk és egy modernebb rendszer részei lehetünk. A kormány az új rendszer bevezetésével több százezer felhasználót és a turizmus 30-35 száza

A tavalyi SZJA-ról szóló törvényben döntött úgy a kormány, hogy új cafeteria elemet hoz létre, amely a SZÉP – azaz a Széchenyi Pihenő Kártya formájában öltött testet. A kormányrendeletet a hónap elején fogadták el és a jelenlegi tervek szerint már néhány hónap múlva megjelenik a piacon a turizmus fellendítését célzó cafeteria rendszer. Szatmáry Kristóf államtitkár ugyanakkor elmondta: ezek a kártyák a jövő év elején teljesednek majd ki, lévén, hogy a munkaadók és munkavállalók rendszerint év végén igénylik a cafeteria elemeket. A jövő év második felében megszűnik az üdülési csekk, illetve annak támogatása és csak a SZÉP-kártyához lesz kapcsolható az adókedvezmény.

Szatmáry kiemelte: több százezer felhasználó jelenhet meg a turisztikai piacon, hiszen mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak és a szolgáltatónak előnyösebb lesz az eddigi lehetőségekhez képest. A munkaadónak azért, mert megszűnik a kezelési költség és házhozszállítási díj, a munkavállaló számára a magasabb – maximum 300 ezer forintos – igényelhető összeg a kedvező, valamint a kártya elektronikus formája is korszerűbb. A szolgáltatónak a korábbi 6 százalékos jutalék helyett, most a forgalom 1,5 százalékát kell csak befizetnie. Összességében tehát a kártya modernebb lesz – összegezte az államtitkár, aki kérdésünkre, miszerint az ételutalványok megmaradnak-e annyit mondott: egyelőre igen, de készül egy átfogó cafeteria koncepció, amely a vendéglátást igyekszik majd fellendíteni, ha a SZÉP kártya beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Az államtitkár kiemelte: az új kártya az üdülési csekktől abban különbözik, hogy ez kifejezetten a pihenésre, egészséges életmód megőrzésére fordítható. Az új SZÉP Kártya rendszere várhatóan 2013-tól fog kiteljesedni, ekkorra a belföldi turizmus 30-35 százalékos növekedését feltételezzük – zárta szavait Szatmáry.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld

Megkezdődött a választás, máris született egy rekord

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód

Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt

Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.

2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld

NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).