Kapusként tagja volt a két évvel később, világbajnoki döntőt játszó magyar válogatottnak.

Spanyolországban három élvonalbeli gárdában is szerepelt, és az első magyar menedzserként Nagy László szerződtetését is ő segítette elő Barcelonába. Vezetőedzője volt a Győr és a Veszprém első osztályú férfi gárdáinak, és nagyon jó kapcsolatot ápol például Ambros Martinnal, akinek Spanyolországban még oktatója is volt. A civil életben orvosi végzettséget szerzett, üzletemberként pedig a megújuló energiaforrásokkal foglalkozik, ő a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke. Klubvezetőként, annak idején, az élvonalig vezette a győri egyetemi férfi kézilabdacsapatot, december elsejétől pedig az EuFire-Mosonmagyaróvári KC NB I-es női kézilabdacsapatának sportigazgatója.

- Részese volt a magyar férfi kézilabdázás egyik legnagyobb sikerének. Később volt menedzser, vezetőedző és klubvezető, ma pedig sikeres üzletember. Hiányzott az életéből még ez a kihívás?

- Örültem a felkérésnek, de nem voltam biztos abban, hogy tudok segíteni, ezért sokáig gondolkodtam rajta - mondta dr. Hoffmann László. - Még az NB I/B-ben játszott a csapat, amikor elkezdtünk beszélgetni Horváth Cs. Attila elnök úrral, utána pedig az MKC szinte valamennyi találkozóját megnéztem. A végleges döntésemet is egy ilyen, az MTK elleni bajnoki találkozó után hoztam meg. Nagyon megfogott az a szeretet, amit a csapat akkor, egy vesztes mérkőzés után kapott. Nekem ugyanilyen örök szerelem marad a kézilabdázás, hiszen ebben a sportágban értem el sikereket és szereztem tapasztalatokat. Napi szinten sem szakadtam el ettől soha, és igenis vonzó a női szakág, ami ugyan új terület a számomra.

- Hoffmann László neve elsősorban a férfi kézilabdázással forrt össze, most azonban a női szakágban vállalt szerepet. Nem kockázatos ez, hiszen itt például a lélektani tényezőknek is komolyabb szerepe van?

- Én úgy látom, hogy a férfi és a női kézilabdázás jellege nagyon közelít egymáshoz. Természetesen fizikai különbségek vannak és technikai valamint taktikai téren is beszélhetünk még egy olyan tíz-tizenöt éves lemaradásról. A női játékosok azonban nem tudnak kevesebbet ebből a játékból és a lelki tényezőket illetően, talán még erősebbek is a férfiaknál. Sokkal jobban és többet is tudnak edzeni, s azt is szeretném megjegyezni, hogy sok olyan edző dogozott már sikeresen a nőkkel - Mocsai Lajos, Németh András, Zsiga Gyula -, akik a férfi szakágból érkeztek. Talán a mérkőzések kimenete és eredménye bizonytalanabb a hölgyeknél, de erre különösen fogunk majd itt Mosonmagyaróváron figyelni.

- A fiatal vezetőedző és a tapasztalt szakmai vezető munkakapcsolat valóban jó elképzelés. Bognár Róbert a játékosa is volt és gondolom a feladatköröket is pontosítottátok. Mi szükséges még ahhoz, hogy eredményesen tudjanak együtt dolgozni?

- Bognár Robit 1996-ban én hoztam fel az ETO ifjúsági csapatából az NB I-es felnőtt kerethez. Ismeri tehát az elképzeléseimet erről a játékról, én pedig kezdem megismerni az övéit, amelyek nincsenek is messze egymástól. A döntő viszont az lesz, hogy ő miként fogja kezelni azt, hogy a személyemben kapott egy segítséget. Voltak, vannak és biztosan lesznek is némi ellentétek köztünk, de ezeket a szakmai kérdéseket meg kell oldanunk és együtt kell dolgoznunk. Ezt pedig kizárólag egymás elfogadásával lehet megoldani, amelynek megvannak a szabályai. Nálam ugyanis a felelősség nélküli munka kizárt, tehát csapatban fogunk dolgozni, de a végső szó az enyém.

- Az MKC rövid távú célja nem lehet más, mint az, hogy újoncként biztosítsa a tagságát az első osztályban. A szurkolók természetesen nagyon hisznek benne, de szakmailag mit kell megvalósítani ahhoz, hogy ez a küldetés sikerüljön?

- A klasszikus értelemben vett profizmust kell bevezetnünk, amely szerint az első a klubérdek és ezt a csaptérdek követi. Minden más csak ezek után kerülhet szóba, ami azt jelenti, hogy először csapatként kell megfelelnünk az élvonalnak. A játékban pedig sokat kell fejlődnünk a sebesség, a dinamika, a ritmus és a tudatosság terén. A téli játékos cserék után erre több az esélyünk, mert erősödött a keretünk. Viszont ezeket a dolgokat a játékosok fejében kell megváltoztatni és ez mindig a legnehezebb feladat. A bajnokság alsóházához tartozó csapatok egyértelműen ebben vannak lemaradva. Velük fogunk harcolni a bent maradásért és így rendkívül fontosak lesznek az egymás elleni mérkőzéseink.

- Mosonmagyaróváron nagyon szeretik a klubot és olyan szurkolótábora van a csapatnak, amely sok lényegesen magasabban jegyzett együttes is büszke lenne. Alapot adhat ez ahhoz, hogy az MKC akár egy műhely, egy klubmodell legyen a magyar női kézilabdázásban?

- Nagyon meg kell becsülni ezt a szurkolótábort, sőt gondozni kell a klub, a csapat és a szurkolók kapcsolatát, hiszen ilyen fantasztikus hangulatban erőn felül lehet teljesíteni. Szimpatikus lehet ez a közeg az igazolásoknál is, amennyiben nem olyan játékosokban gondolkodunk, akik öt forint különbséget is többre becsülnek. Hosszú távon ezért az utánpótlás felépítését is meg kell határozni, amelyben az a legfontosabb, hogy az életkornak megfelelő munkát végezzenek a gyerekek. Még komolyabb kapcsolatot jelentene a várossal, ha néhány saját nevelésű kézilabdázó is lenne majd idővel a felnőtt csapatban. Párhuzamosan kell tehát dolgozni az NB I-es csapat céljaiért, és a klubmodell, a klubkultúra létrehozásáért, mert ezek nagyban erősítik egymást.

Fényképen láthatóak: Horváth Cs. Attila elnök (balra) mellett a sportigazgató dr. Hoffmann László, valamint a szlovák válogatott átlövő, Simona Szarková.