Hírek
2017. Április 18. 14:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Újabb értékek kerültek a megyei értéktárba
A Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság közelmúltban tartott ülésén ismét több beérkezett javaslatról tárgyalt.
Ennek megfelelően a megyei értékek, azaz a „megyerikumok" közé került:
- dr. Barsi Ernő életműve
- barokk esküvő
- sopronkövesdi pünkösdi rózsakert
- gradistyei horvát kultúrkör Győr-Moson-Sopron megyei értékei (összevont értékkategória)
Döntöttek arról is, hogy dr. Veres András megyéspüspök úr javaslatára a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság kezdeményezi - a megyei értéktárban már szereplő – Szent László herma felvételét a kiemelt nemzeti értékek közé.
Indoklásként elhangzott, hogy a „Szent László hermának, mint nemzeti szakrális kincsnek az értékét, jelentőségét mindannyian ismerjük, magunkénak tudjuk. Szent László - Szent István mellett -a legnagyobb országépítő volt, aki megteremtette a Kárpát-medencében élő népek együttműködését. A Győr-Moson-Sopron megyében élők számára a „lovagkirály” személye kiemelt jelentőséggel bír, hiszen Szent László koponya ereklyetartójának hiteles másolatát Győrött őrzik. Ennek köszönhető, hogy László király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából meghirdetett Szent László Emlékév egyik központi helyszíne Győr városa. Az uralkodó életének és művének széles körű megismertetése, a nevéhez és tevékenységéhez fűződő hagyományok ápolása és továbbadása az emlékév legfontosabb célja.
Mindezen törekvésekhez kapcsolódva a legalkalmasabb és legméltóbb időpontnak tartjuk az emlékévet arra, hogy felbecsülhetetlen szakrális kincsünket, a Szent László hermát felvételre javasoljuk a kiemelkedő nemzeti értékek közé.”
Az ülésen dr. Pető Péter, a testület elnöke tájékoztatta a bizottság tagjait a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár által végrehajtott legutóbbi hungarikum pályázat sikeres teljesítéséről.
Fotó:O.Jakócs Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

