Hírek
2013. Október 15. 17:52, kedd |
Helyi
Forrás: Hasznos Hírek
Újabb rezsicsökkentésről döntött a parlament
A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára.
Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. A Fidesz-, a KDNP-, az MSZP- és a Jobbik-frakció igennel, az LMP és tíz független képviselő nemmel szavazott.
Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhő ára a tavaly decemberihez képest összesen 20 százalékkal esik vissza.
Az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi bizottság javaslatára arról is határozott, hogy az egyetemes földgázszolgáltatókra terhelik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét. Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ez eddig a családoknak akár 50-60 ezer forintjába is kerülhetett. A vezetékek és a berendezések felülvizsgálatával kapcsolatos bejelentések ügyében eljáró hatóságot kormányrendeletben jelölhetik majd ki.
A parlament hétfői döntésével lehetővé tette a gáztárolók nyomásáért felelős úgynevezett párnagáznak a felhasználását, amit az ellenzék többször is kifogásolt. Ennek lényege, hogy azok a földgáztárolói engedéllyel rendelkezők, akiknek legalább 120 millió köbméter mobilgázzá átminősített párnagázuk van, kötelesek ezt a mennyiséget - az egyetemes szolgáltatók földgázforrásainak biztosítása érdekében, könyv szerinti értéken - eladásra felkínálni egyetemes szolgáltatási engedéllyel nem rendelkező volt közüzemi nagykereskedőnek. Az ajánlatot akkor kell megtenni, ha a szakminiszter rendeletben meghatározta annak napját. Az ajánlati kötöttség öt munkanapig tart.
Németh Szilárd korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a párnagáz kivételének nincs semmilyen biztonsági vagy ellátási kockázata.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

