Hírek
2014. Március 03. 12:39, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Ukrán válság - Orosz szakértő: az orosz katonaság vérontás nélkül eléri célját a Krímben
Az orosz katonaság vérontás nélkül fogja elérni célját a Krím félszigeten, mert az ukrán hadsereg szétesett - vélte egy orosz katonai szakértő a Vedomosztyi című orosz napilapnak nyilatkozva, amely a Kreml krími katonai beavatkozását bíráló kommentárokat is közölt hétfőn.
Mihail Barabanov, a Moscow Defense Brief című lap szerkesztője a Vedomosztyinak azt mondta, hogy szerinte az ukrán hadsereg nem harcképes, az orosz államfőnek pedig nem célja a Krím félsziget jogi értelemben vett elszakítása Ukrajnától, mert az "túlságosan nehézkes lenne nemzetközi szempontból". Inkább arról lehet szó, hogy a terület de facto átkerülne Oroszország protektorátusa alá. A katonai szakíró szerint Moszkva most azt is elérheti, hogy az orosz fekete-tengeri hadiflotta krími tartózkodásának ne szabjanak időhatárt és ne korlátozzák a flotta ottani ténykedését.
A háború nemcsak a nemzetközi egyezmények megsértését jelenti, hanem annak az elismerését, hogy a fegyvereken kívül nincs más eszköze az érvelésre egy országnak - figyelmeztetett a Vedomosztyi kommentárja. A szerkesztőségi vélemény szerint "ha nem is lesznek közvetlen összecsapások, a háború provokálása - és a jelzés nélküli egyenruhát viselő katonák bevitele a szomszédos szuverén ország területére provokáció - szégyenletes és szükségtelen eszköz".
A Vedomosztyi - amely az amerikai The Wall Street Journal és a brit Financial Times című lapok közös oroszországi kiadványa - arra is rámutat: miközben Oroszország kapcsolatai feszültté válnak más államokkal, az orosz állami sajtó és propagandagépezet fő feladata az, hogy meggyőzze az ország lakosságát és a világot, jogszerű az erőszak alkalmazása, és egyebek közt történelmi okokkal és az orosz lakosság fenyegetettségével igazolja a lehetséges katonai lépéseket. A lapban megjelent "Tévedések háborúja" című kommentár szerint mindez az 1930-as évek náci és a sztálinista diplomáciájának érvelésére emlékeztet.
A tekintélyes orosz üzleti-politikai napilap vezércikke arra figyelmeztet, a konfliktus kiterjedése a Krím félszigeten és Ukrajnában azzal fenyeget, hogy lefékezi az orosz gazdaságot. Az újságnak a kormány pénzügyi-gazdasági blokkjának képviselői név nélkül elmondták, "nyilvánvaló, hogy az ukrajnai szembenállás és a katonaság bevetése (Ukrajnában) csak ront az orosz gazdaság amúgy sem egyszerű helyzetén. A kormány két munkatársa elárulta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem egyeztetett a kormánnyal, mielőtt hozzájárulást kért a parlament felsőházától a fegyveres erők ukrajnai alkalmazásához.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
