Hírek
2023. Augusztus 11. 12:59, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Vádat emeltek egy diák ellen, aki késsel támadt iskolatársára egy budapesti középiskolában
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett "ölési szándékkal", legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára.
A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak - írta a főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű cselekményekről beszélt az iskolatársai előtt, vagy a mobiltelefonján ilyen tartalmakat mutatott nekik. A vádlott emellett egészségi okokból adódóan, tanulási nehézségekkel is küzdött - közölte a vádhatóság.
A fiú szeptember végén elhatározta, hogy embert fog ölni, és ezzel a szándékkal magához vett egy kalapácsot, két kést, valamint egy ollót. Azok egy hátizsákban minden nap nála voltak az iskolában is.
A vádlott 2022 októberének első napjaiban már többször tett olyan kijelentéseket a tanulótársai előtt, hogy "gyilkos akar lenni, és van már pár ember, akit meg akar ölni".
Végül 2022. október 10-én a reggeli órákban, az egyik óra előtti szünetben a hátizsákjából elővette az egyik kést és az ollót, azokat a ruházatába rejtette. Ezután odalépett három csoporttársához azzal a kérdéssel, hogy volt-e házi feladat, majd előkapta a kést, és azzal az egyik fiúra támadt, többször megszúrta. A támadást követően a vádlott eldobta a kést, majd elhagyta a tantermet és a folyosón várakozott.
A sértett egyik iskolatársa azonnal értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba vitték.
Az ügyészség közlése szerint a támadás - tekintettel az elkövetés eszközére, a támadás erejére, illetve a támadott testtájékra - alkalmas volt súlyos, vagy akár halálos kimenetelű sérülés okozására is, annak elmaradása kizárólag a szerencsés véletlennek volt köszönhető.
A Fővárosi Főügyészség a 19 éves fiút előre kitervelten elkövetett emberölés bűntett kísérletével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban - áll a közleményben.
A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) a bűncselekmény napján közleményben tudatta, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.

