Hírek
2024. Április 04. 09:56, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki bozótvágóval bántalmazta élettársát
![Vádat emeltek egy férfi ellen, aki bozótvágóval bántalmazta élettársát](/external/image_cache/c/a/2/ca2d5b894b6a2d7fbae027bb065ef83c.jpg)
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 42 éves férfi ellen, aki többször bántalmazta élettársát, bozótvágó késsel is rátámadt; a nő a kórházban hónapokkal később belehalt sérüléseibe.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt és gyakran veszekedett élettársával, többször azzal is megfenyegette, hogy a lakásukban tartott nagy bozótvágó késével megöli.
A férfi 2022-ben kétszer is úgy megverte a sértettet XX. kerületi lakásukban, hogy a nő elvesztette egy-egy fogát.
Otthonukban a vádlott 2023. január 18-án bozótvágó késsel is bántalmazta élettársát, aki életveszélyes állapotba került; a férfi ezután mentőt hívott a sérülthöz.
A nő a bántalmazás miatt tartós kórházi ápolásra szorult, és a bántalmazás következtében két hónappal később életét vesztette - írták.
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfit emberöléssel és maradandó fogyatékosságot okozó, folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértéssel vádolja.
A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság állapítsa meg, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.