Hírek
2016. Június 07. 07:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Vádemelés lopás miatt
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy várbalogi és egy jánossomorjai férfi ellen.
A nyomozás adatai alapján egy várbalogi és egy jánossomorjai betörőpáros 2015. november 11. és 2015. december 5. között több esetben is követett el bűncselekményeket Várbalogon. Elsőként 2015. november 11-én egy helyi intézmény tetőszerkezetét bontották meg azért, hogy az épület raktárába bejutva, két darab 10 literes műanyag kannában tárolt üzemanyagot lopjanak el.

Tíz nappal később egy helyi épülőfélben lévő családi házhoz tartozó zárt melléképület lakatpántját feszítették le. Az épületből ezután egy állványos fúrót, egy motoros lyukfúrót és egy ágvágót vittek el magukkal.
A következő bűncselekményt 2015. december 5-én követték el. Ekkor egy várbalogi ház kerítésén másztak át és a pincéből 20 darab hétdeciliteres üveg italt loptak.

A mosonmagyaróvári nyomozók végül elfogták D. F. 23 éves jánossomorjai, valamint T. L. 20 éves várbalogi lakosokat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A két férfi részletes beismerő vallomást tett és helyszíni kihallgatásuk során megmutatták, hogy hol rejtették el az értékeket. D. F. a lopott tárgyak egy részét táskába, illetve zsákba rejtette, majd a háza közelében elásta a földbe. Egy másik eltulajdonított tárgyat faágakkal befedve szintén a földbe temettek el.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a két férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
