Hírek
2011. Május 22. 15:01, vasárnap | Helyi
Védelmi gyakorlat az árvíz elől menekülők számára
Az árvíz elől menekülők számára alakítottak ki ideiglenes szállásokat a jánossomorjai sportcsarnokban a helyi polgári védelem tagjai.
Jánossomorján közel 160 főt állíthat szolgálatba a helyi polgári védelem katasztrófa esetén.
Menekültek érkeztek a sportcsarnokban berendezett menedékszállásra. Itt ágyak, takarók fogadták az árvíz elől menekülőket. Szerencsére ez most még csak gyakorlat volt. Pénteken tartott képzést Jánossomorján a polgári védelmet irányító megyei katasztrófavédelem. Itt a különböző vészhelyzetek tennivalóit gyakorolták, de elméleti oktatást is kaptak a tagok. Mosonmagyaróvár környékén leginkább az árvízre kell felkészülniük.
Csáki Károly, a megyei katasztrófavédelem területileg illetékes alezredese elmondta, Mosonmagyaróvár környékén a fő veszélyforrás az árvíz. Így veszélyeztetett és befogadó településeket jelölnek ki, utóbbiaknak az a feladatuk, hogy szállást és ellátást biztosítsanak a kitelepítetteknek, amíg az árhullám levonul.
A veszély pedig nincs olyan távol, mint sokan gondolnák. Tavaly Bőnyt és Mezőörsöt is elöntötte az ár, amire hetven éve nem volt példa. Itt komoly erőkkel védekeztek a polgári védelmi szerveztek is.
Beke Zoltán a megyei katasztrófavédelem alezredese szerint az emberek biztonságérzete megnőtt az utóbbi időben, ám ez csupán tévhit, hiszen bármikor bekövetkezhet katasztrófa, természeti csapás. – „Kötelességünk, hogy felkészüljünk arra, hogy segítsünk embertársaikon.”
Jánossomorján 160 fő tartozik a polgári védelem állományba, helyi parancsnokuk a polgármester. A pénteki gyakorlaton nyolcvanan vettek részt. A törvény szerint bárki kijelölhető a polgári védelem kötelékébe, nőknél 18-50, férfiaknál 18-55 év között, kivéve például a mentőket, rendőröket, katonákat, vagy a kisgyermekes édesanyákat. De az önként jelentkezőket is szívesen látják a szervezetben.
Hauptmann Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

