Hírek
2017. Április 19. 03:00, szerda |
Helyi
Forrás: MOCISZ
Véget ért az okostelefon tanfolyam
Április 10-én zárult a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület szervezésében a negyedik okostelefon tanfolyam.
A 30 órás, elsősorban gyakorlati jellegű képzés keretén belül a résztvevők
praktikus ismereteket szereztek Android rendszerű okostelefonjuk, illetve táblagépük mindennapi használatával kapcsolatban.
A telefonáláson és az üzenetküldésen túl megismerkedtek eszközeik többlet funkcióinak kihasználásával, többek között megtanultak telefonjuk segítségével az interneten
böngészni, e-mailt küldeni, naptárbejegyzéseket létrehozni, útvonaltervet készíteni.
A résztvevők egy képekkel illusztrált könnyen követhető jegyzetet kaptak, ami szintén gyakorlatias formában segítette a képzésen vett anyagrészek elsajátítását.
Ezúttal is részt vettek a tanfolyamon a Kossuth Lajos Gimnázium közösségi szolgálatot teljesítő diákjai is, akik a tanulóknak segítettek az órán vett anyagrész elsajátításában. Ezzel nagyon hasznos, szinte nélkülözhetetlen segítséget nyújtva a Kulturális Egyesület oktatóinak.
A szervezők nagyon örültek annak, hogy minden résztvevő szerint érdemes volt részvétele a képzésen, illetve hogy a résztvevők meg voltak elégedve mint az oktatók, mint a közösségi szolgálatosok munkájával, hozzáállásával is.
Az okostelefon tanfolyamot ősszel ismét meghirdeti a szervezet, változatlan óraszámban. Addig is várják az érdeklődők jelentkezését Tóth Zoltánné ügyintézőnél a 217-388 telefonszámon, vagy tothne@movarkultura.hu e-mail címen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

