Hírek
2010. December 20. 09:00, hétfő |
Helyi
Forrás: KÉVE Alapítvány
Vetélkedősorozat indult a fenntartható fejlődésről!
Hat régiót felölelő vetélkedősorozat indult Kölcsönkapott Föld címmel, melyben nagyszülők és unokák együtt játszhatnak, tanulhatnak és tehetnek valamit együtt a Földünk jövőjéért. Mottónk: „A Földet nem apáinktól örököltü
A KEOP 6.1.0/B pályázati konstrukcióban, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló pályázat 2010 júliusában indult.
A „Kölcsönkapott Föld” vetélkedő sorozat 3 levelező fordulóval vette kezdetét, de a versenyzők folyamatosan bekapcsolódhatnak egészen a harmadik forduló lezárásáig, 2010. december 31-ig.
A 3 otthoni forduló kiértékelését követően 6 regionális, majd a „Leg-ek” döntőjére kerül sor, melyeken személyesen vesznek részt a csapattagok. A rendezvények reményeink szerint igazi szórakoztató élményt, hasznos és közösségi időtöltést jelent majd a résztvevőknek.
A program egyszerre aktivizálja a nagyszülők korosztályát és a kiskamaszokat, nyugdíjasok és unokáik részvételével az üzenet egyidejűleg több generáció számára közvetíthető. Célunk, hogy az interaktív játék során informáljunk, szórakoztassunk a résztvevőket, ám ezzel egy időben lehetőséget nyújtsunk arra, hogy játékostársaink testközelből megismerkedhessenek a fenntartható fejlődés, a környezetbarát technológiák és a környezettudatos magatartás kérdésköreivel.
A www.kolcsonkapottfold.hu honlapon, regisztráció után minden aktuális információt megtalálhatnak az érdeklődők.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásban valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is

